BÁNATFORRÁS

Szomorú vagy,
Sejtjeid lázongva rezdülnek meg,
Ahogy úsznak könnyekben,
Mit lelked szomorú forrása,
Telített meg,
S már túlcsordul, 
Arcodon folyik,
Mint patak,
De tiszta vizével mégsem mossa le,
Fájdalmadat.
S a forrás még bugyog,
Még bugyog,
A patak még csorog,
Lassan elönt mindent,
Már bokáig állsz vízben,
De hiába lépsz,
Jön veled.
A benned lévő bánatot,
El nem hagyhatod,
Csak legyőzni tudod,
S próbálod ellenszerrel,
Nevetéssel,
De most az sem megy,
Telítve vagy könnyel,
Túl sok.

 

 

 

 

KIP-KOP

Ajtón kopogás,
Kop-kop,
Beengedett élet,
Kop-kop,
Kitárt karok,
Kop-kop,
Megosztott percek,
Tik-tak,
Fejben hangok,
Tik-tak,
Ébredő valóság,
Tik-tak,
Felfedett igazság,
Kip-kop,
Távozó léptek
Kip-kop,
Menekülő élet,
Kip-kop,
Kopogó sarok.

 

 

 

 

GYÁVA OROSZLÁN

Oroszlán bátorság nélkül,
Egy vadmacska mi szép,
S ki büszkén, emelt fővel,
Látszik ki selymes fűben.
Sörénye,
Mint hosszú szőrű korona,
Öleli körbe fejét.
Teste izmos, 
Bojt farkán játékos,
Ahogy csapdos.
Járása délceg,
Mutatja magát erősnek,
De vadászni nem megy,
S az elejtett vadat,
Mit tálcán kínálnak,
Fogyasztja kényesen,
De mikor hívják,
Elszáll a bátorság.
Talál ki okot, s álokot,
Lelapul a fűben,
Már nem láthatod.
Hívó szóra:
Cic, cic, cic,
Nem válaszol.
Oroszlán,
De nem király.

 

 

 

 

LONC

Hajnalban kilépek az erkélyre,
Még álmosan,
Édeskés citrom illat fogad.
Honnan jön?
Mi virágozhat?
Hát a Lonc kerítésemen,
Mit futtattam fel gondosan,
Pedig messze van,
De ébreszt,
Ahogy betölti az udvart,
Hálálkodó illatával,
S tele szórja dús, zöld sövényt,
Fehéres, sárgás virágával.
Ilyenkor nem csak szép,
De hangos.
Kis madárkáknak rejtekhely.
Én nem látom,
Csak hallom őket,
De egy cica, mi hozzászegődött,
Éppen vadássza,
Zsákmányra les.
Nem avatkozom bele.
Szabadok,
Csak nézem,
S közben szimatolom a Lonc illatot.

 

 

 

 

ELLENTÉTEK

Hideg, meleg,
Fekete, fehér.
Egyik a másik nélkül mit ér?
Honnan tudnád mi a meleg,
Ha még nem éreztél hideget?
Mihez viszonyítanád?
Nem lenne alap,
Nem lennének mértékek,
Érzések,
S állnál a semleges világban,
Érintetlen.
Nem lenne se rossz, sem jó,
Csak egy üres élet.
Mi hozna lázba,
Hevítene,
Ha nem tudnád milyen nélküle?
Hogy hiányozhatna,
Ha nem láttál volna napot,
S miben eddig éltél az az örök sötétség,
Tudnád milyen a fény?
S ha soha nem szerettél,
Hogy is értenéd,
Más miről beszél,
Hiszen a szerelem neked csak egy szó,
Egy üres fogalom,
S hogy mit vesztettél,
Nem tudhatod.

 

 

 

 

 

ÚJJÁSZÜLETÉS

Az ember megszületik,
Felnőtt lesz.
Lesz valamilyen,
Amilyenné nevelik,
S amivé alakítják a gének.
Ha váratlan tragédia történik,
Mibe belehal lelke,
Önmagából nem marad semmi,
S nem is hagy,
Mindentől elszakad.
Elindul változás útján.
Újra születik,
S új életet kezd,
Más emberként.
Egyedül indul el,
Bár fél,
Érzi menni kell.
Várja valami,
Még ő sem tudja mi.
Mint egy kisgyerek,
Megy az ismeretlenbe,
A nagybetűs életbe,
S megéli a felnőtté válás,
Minden lépcsőfokát,
De minden lépését,
Meg kell szenvedni.
Minden fokán,
Önmagát építi,
S keresi,
De itt már bölcsebb.
Dönthet,
Milyen ember szeretne lenni.
Már nem mások nevelik,
Önmagát neveli.

 

 

CSAK HALLGASS MEG

Kérsz egy darabot a szívemből?
Adok.
Hidd el.
Tudod mit?
Ne tedd!
Ha adok,
Marad nekem elég,
De tudom nem kell,
Van neked,
Csak úgy elrejtetted,
Senki ne láthassa meg,
De itt vagyok.
Hiába dugod,
Érzem.
Saját szívemben érzem,
Tiédet,
Ha tévednék,
Isten lássa lelkem.
Bár nem hiszem.
S igen, van hibám,
Nem vagyok tökéletes.
Soha nem is akartam az lenni,
Csak egyszerűen magam,
S jó,
De emberből vagyok.
Olyan, amilyen,
De most nem ez a lényeg.
Ismerj meg!
Erre szánj időt,!
Itt kezdődik minden,
Ez a kezdet,
Én hiszek benned,
Mindig is azt tettem.
Különben mi a fenének,
Állnék szóba veled?
Logikátlan lenne, nem?
Még mi mindent mondhatnék,
Könyvet írhatnék.
De minek,
Ha egyszerű szavak elegek?
Csak hallgass meg!

 

 

 

 

RÉSZE LENNI

Nyár van,
Újra nyár,
Napból is sok,
Percből rengeteg,
Kiszámolnám, 
De minek,
Nincs jelentősége,
Csak annak,
Hogy hiányzol.
Hiszen minden nap,
Veled is lehetnék,
Hacsak egy kicsit is,
De mégis.
Ha csak beszélnénk,
Vagy tudom is én,
Bármi,
De részem lennél.
Nem kizsákmányolni akarlak,
Csak magamnak,
Hiszen szabadnak,
Boldognak akarlak látni.
Nem tarolni akarlak,
Mint király a sakktáblán,
Ledönteni mindent,
Eddigi életed,
Csak része lenni.
Nem megváltoztatni akarlak,
Hiszen megszűnnél,
Te lenni,
Csak szeretni.
Látod milyen kevés elég?
Nekem nem kell semmi,
Csak téged akarlak szeretni.

 

 

 

 

LEGYŐZNI A FÉLELMET

Nagyapám falhoz támasztotta biciklijét.
Ovis voltam.
Izgatott, hát elloptam.
Persze tudtak róla.
Szemet hunytak,
Csak vidd, ha akarod.
Férfibicikli volt.
Előbb,
Csak egyensúlyozni tanultam.
Dombról ahol laktak,
Onnan gurultam le.
Egyszer elment az első fék,
Az utcán meg jöttek,
Csak az árok állított meg.
De érdekes, nem estem el.
Majd megtanultam magamtól,
Váz alatt tekerni,
De a kormányt,
Nem mertem elengedni.
Bátorságom hiányzott.
De össze szedtem.
Ha másoknak is megy,
Én sem félhetek!
Széttártam karom,
Mintha szállnék.
Olyan érzés is volt,
Teljesen felszabadult.
Repülve kerekeztem,
Miután,
Legyőztem a félelmet.

 

 

 

 

 

LÁBUJJ BESZÉLGETÉS

Találkozás a kislábujjal.
-Szia.
-Szia
-Hogy vagy?
-Kösz jól.
-Te hogy vagy?
-Én is jól.
-Szép időnk van.
-Igen. Végre nem esik.
-Ismersz?
-Hááát, persze.
-Igen? És mit tudsz rólam?
-Háááát.......
És elment öt perced.

 

 

 

 

HOGY TUDJAM

Szólj!
Hogy tudjam elmondod nekem.
Kérdezz!
Hogy tudjam érdekellek téged.
Kérj!
Hogy tudjam elfogadod.
Adj!
Hogy tudjam megosztod.
Nézd el!
Hogy tudjam megbocsátasz.
Hibázz!
Hogy tudjam ki vagy.
Gyere!
Hogy tudjam jössz hozzám.
Hívj!
Hogy tudjam vársz rám.
Óvj!
Hogy tudjam féltesz.
Félj!
Hogy tudjam érzel.
Vágyakozz!
Hogy tudjam én kellek.
Érints!
Hogy tudjam hevítesz.
Szeress!
Hogy tudjam szeretsz.
Szeretlek!
Hogy tudd szeretlek.

 

 

 

 

MINDEN ÉRZÉSSEL

Hull le rám a hold,
Fénye hajamon,
Ezüstös csillogás,
Magányos sétámon,
Nézem az árnyékot.
Lábamtól nőnek,
Csökkenek,
Ahogy lámpáktól távolodok,
S közelgek.
Most nem is kellene senki,
Rád akarok gondolni,
Tobzódni a hiányban,
Átérezni,
Átélni,
Milyen ha nem vagy.
Fájdalmas,
De az lenne, ha nem szeretnék?
Hát had fájjon!
Azt jelenti érzek,
S érezni akarlak téged,
Boldogan,
Fájva,
S mindenhogy.
Mert szeretni így kell,
Minden érzéssel,
De nagyon.

 

 

 

 

MUTASD MAGAD

Éji búra borul rám,
Elzárva fényt.
Ha tehetném,
Megfognám leplét,
Négy sarkánál,
S lerántanám.
ÁÁÁÁÁÁ!
Így sikítok alatta.
Némán akkorát,
Hogy lelkem remeg.
Halld szavam,
Te ott fent,
Igazság!
Juttass le magadból valamit a földre,
Elveszni látszol,
Igazság!
Ne hagyd, hogy sötétség takarjon el,
Őszinteség!
Fényedből kapjon a föld,
Itt lent is elfér,
Őszinteség!
Válasz nem érkezik,
Pedig akkorát kiáltok,
Föld beleremeghetne,
S meg is rázkódhatna egy kicsit,
De néma vagyok,
Belül kiáltok,
Igazságot,
Választ is magamban találok.
Cseppet adott belőle,
Lelkembe ültette,
Hitem.

 

HÁTIZSÁKSZINDRÓMA

Hátadra vettél egy terhet,
Vettél magadnak egy zsákot.
El nem hagyhatod,
Le nem rakhatod,
Bárhova mész jön veled.
Már úgy érzed,
Hozzád nőt,
Nélküle mozdulnod sem lehet.
Ha letennéd kapaszkodik,
Foggal, körömmel.
S mikor sikerül elhagynod,
Utánad jön,
Súlya ismét húzza vállad.
S már kíváncsi vagy,
Mi van benne.
Mi lehet ez az örökös púp,
Ez a hátizsák?
S mikor kinyitod láthatod.
Csak érzéketlen kövek,
Önző kavicsok,
Hozzád ragadt ólomdarabok,
Mitől mag kell szabadulnod,
Hogy tovább,
Ne cipeld ezt a terhet.

 

 

 

 

 

MOZAIKEMBER

Önutáló áll tükör előtt, 
Kritikával nézi önmagát,
Gondolatban lecseréli,
Minden porcikáját.
Szám legyen mint övé!
Hajam mint szomszédé!
Arcom mint valaki másé!
Alakom minta amazé!
Lábam mint neki van!
Kezem mint senkinek!
S lett belőle egy csodás,
Mozaikember,
Míg ízlése nem változik.
De hajaj!
Mindig lát szebbet,
S kezdi elölről,
Szétszed, összerak,
Szétszed, összerak.

 

 

 

 

SKATULYÁZÁS

Felcímkézett gyufásdobozok,
Egymás hegyén, hátán.
Egyiken ez áll:
Nő,
Másikon:
Férfi,
Rendőr, izmos, zsidó, cigány, bűnöző, szőke,
S kitudja még hány féle címke.
S ha látunk egy embert,
Skatulyába tesszük.
Egyszerűbb mint megismerni,
Vagy bármit tudni róla,
Az már energiába kerül,
Abba meg nem fektetünk,
Inkább ítélünk,
Használjuk a bevált szokást,
Általánosítunk,
Mert egyszer valaki kimondta,
Mi meg elfogadjuk,
Gondolkodás nélkül,
Mert dívik.
Pedig előbb,
Meg kellene ismernünk.

 

 

 

 

ÚTFEJTEGETÉS

Minden kapcsolat,
Minden barát,
Minden munka,
Minden cél külön út,
Min járunk.
Kicsit megyünk ezen,
Kicsit megyünk azon.
Egyszerre hány úton haladunk?
Útvesztőben vagyunk?
Bizony.

Minden út véget ér,
Bármelyiket nézzük,
De míg rajt vagyunk,
Nem látjuk végét.
Az a jövő,
Erről nem tudunk biztosat.
Ha nem tudjuk a biztosat,
Bizonytalanság felé tartunk?
Bizony.

Mikor céltalanok vagyunk,
Állunk az útvesztő közepén,
Körülöttünk szélrózsa útjai.
Lépünk erre, 
Aztán vissza,
Egy helyben totyogunk.
Nem haladunk,
Csak forgatjuk fejünk.
Akkor mi mi vagyunk?
Lecövekelt szélkakas vagyunk?
Bizony.

 

 

 

 

ELTARTÁSI SZERZŐDÉS ÖNMAGAMMAL

 

 

 

 

 

FACE VICC

Kaptam egy üzit a face-től.
Esni fog.
Vigyázzak, nehogy megázzak!
Ilyen kedves a face,
Figyelmeztet.
Én meg elképzeltem.
Esik.
Nem megyek ki, szót fogadok.
Hajjaj, de akkor rab vagyok!
Hát,
Kimegyek esernyővel, 
De ha fúj a szél,
Elázik a lábam,
Kedves face.
Mi lenne ha kimennék nejlonzsákban?
Jól magamra húzom,
Tuti nem leszek vizes,
De levegőt sem kapok.
Hát úgy döntöttem,
Nem fogadok szót.
Lesz ami lesz.
Amúgy sem félek az esőtől.

 

 

 

 

 

KiFOGÁSGYÁRTÓSOR

Világ legnagyobb gyárában,
Gyártják a kifogásokat.
Első gépen készítik az önrejtődobozokat,
Ha hibáztál, ebbe bebújhass.
Másodikon szóléggömböket,
Ha ígérsz, felereszthesd.
Harmadikon igazságrejtőműszempillákat,
Ha hazudsz, szemed lesüthesd.
Negyediken feneketlenpénztárcákat,
Ha elveszel, legyen hova tenned.
Ötödiken hálatablettákat,
Ha megveszed, megköszönhesd.
Hatodikon adokműkezeket,
Ha segítened kellene, nyújthasd.
Hetediken ajtómutatóiránytűket,
Ha nem kellesz, elindulhass.
Nyolcadikon magamavatomkoronákat,
Ha parancsolgatsz, király lehess.
Kilencediken a fájdalomtűpárnákat,
Ha érzéketlen vagy, sír helyetted.
Tizediken a kifogásgyártógépeket,
Ahány ok van, legyen mindhez.

 

 

 

 

 

GYEREKNYÁR

Fejem felett megálló felhő,
Hull rám az eső.
Míg ő langy vízzel áztat,
Rendezem az udvart.
Jó érzés kint tenni, venni,
Ázni,
Élvezni,
Ahogy végigfolyik arcomon,
Csorog hajamon.
Nem fázom.
Nyár van,
S szeretem a nyári esőt.
Főként,
Hirtelen feltámadó viharokat.
Mik gyorsan jönnek,
Gyorsan mennek.
Tócsákat, 
Miket maguk után hagynak, 
S hamar felmelegednek.
Gyerekkoromban,
Mennyit játszottam ilyenekben.
Kakaónak hívtam,
Abban lábaltam.
Jó kint lenni,
Felnőttként is,
Most is ugyan olyan,
Csak nem szabad elfelejteni.

 

 

 

SZABÁLYOZÁS

Táblák,
Előírások,
Jogok,
Szabályok,
Házirendek.
S mindenféle,
Mások által ránk rót keretek,
Érdekünkben,
S érdekünk ellen.
Hány esetben,
Kérdezték ki a véleményünket?
Egy kedvenc írom jut eszembe,
Szabadom idézve:
"Mióta rájöttem, hogy a politikusoknak,
Csak a szavazatom kell,
De véleményemre nem kíváncsiak,
Nem járok szavazni"
Hát, ezekkel is ez van.

 

 

 

 

KOMMUNIKÁCIÓ KONTRA KOMPATIBILISKOMMUNIKÁCIÓ

 

 

 

 

OK, S OKOZAT

Ne adj okot, nem lesz okom,
Ha adsz okot, lesz okom,
S te hatalmazol fel,
Hogy reagáljak.
Lehet, nem egyből teszem,
Még csámcsogom egy kicsit,
Emésztem.
Alaposan átrágom,
De előbb, utóbb,
Az ok kiváltja az okozatot.
Ha előbb,
Hevesebb,
Ha utóbb,
Megfontoltabb,
De kétségtelen,
Akkor megdönthetetlen.
Hát nem adj okot,
S nem lesz okom.

 

 

 

 

HALLD VILÁG!

Halld világ!
Új életet kezdek.
Halld világ!
Élek!
Halld világ,
Nem érdekel mit gondolsz,
De vállamról súly lehullt. 
Rabságnak vége,
S végre megyek,
Új úton,
Más mint képzeltem,
De élek,
S még mindig,
Magam vagyok magam.
Megőriztem ennyi időn át,
Mint egy kincset.
Tehetnék-e ennél többet?
Tehet-e ember ennél többet?
Amit lehet megtettem,
S jó voltam,
Végig jó maradtam,
Ez ami legtöbb lehet.
Jó ember maradtam.

 

 

 

 

 

NE DARABOLJ FEL

Ha szeretsz,
Ne tudd megmondani, 
Mi az mit szeretsz bennem.
Ne szeresd, csak a szemem,
Ne szeresd, csak a lelkem,
Ne szeresd, csak az eszem,
Ne darabolj fel!
Ne legyen semmi külön,
Egyben összesen,
A csámpás lábujjamtól,
Ami nincs, 
De lehetne,
A hibáimmal, 
Mindennel együtt,
Úgy ahogy vagyok,
Kis-lábujjamtól,
Fejem búbjáig,
S minden mi nem tökéletes,
Ezzel együtt szeress!
Mert ilyen vagyok,
Tökéletlen,
Hibákkal,
S erénnyekkrl, 
De ez együtt tesz ki engem,
S ha én kellek,
Ilyennek fogadj el,
De ne darabolj fel!

 

 

 

 

IGAZGYÖNGY

Igazgyöngy fekszik porban
Lábad előtt hever,
Sok ember mellette megy el.
Némelyek,
Nem hisznek szemüknek.
Van ki felemelné,
De nagy a tömeg.
Még lábad előtt hever,
S csak nézed,
Tanakodsz.
Mi lehet az mi lent csillog?
Közelebb kellene menned,
Elhidd,
Van még ilyen.
Rejthet a por,
Igazgyöngyöket.
Le kellene hajolnod,
Örülnöd szerencsédnek,
Mielőtt,
Más megteszi helyetted.

 

 

 

 

 

TRANSZPARENS

Olyan lázongás van bennem,
Magam sem értem.
Transzparenseket fog lelkem.
Ne hagyd, 
Hogy többé gátoljanak!
Ne hagyd,
Hogy helyetted gondolkodjanak!
Ne hagyd,
Hogy uralkodjanak!
Ne hagyd,
Hogy elfelejtsd ki vagy!
S csupa ilyen,
Mint karámba zárt, 
Keretek közül kitörni akaró,
Bika lenne,
Lelkem.
Lázongok magamnak,
Magam ellen.

 

 

 

 

MUSZÁJ ELÉRNEM

Bizony, bizony,
Megint kemény fába vágtam a fejszét,
De a könnyűt,
Úgy hívják vaj.
Mindig olvasom:
Tűzz ki nagy célokat!
Hát én kitűztem egy hatalmast.
Ha félét érem el,
Az sem kicsi,
De igyekszem magasba repülni.
S igen,
Fontos, hogy legyen célom,
Különben merre indulnék,
Merre mennék,
Ha nem lenne irány?
Persze,
Sokszor elbizonytalanodom,
Megingok,
Elvégre emberből vagyok,
S nekem sem ugyanolyan,
Minden napom.
Aztán valahogy továbblendülök,
S megint haladok,
De muszáj elérnem,
Mert célom is én vagyok,
S ha nem sikerül,
Magam alatt maradok.

 

 

 

OLYAN EGYSZERŰ

Olyan egyszerű,
Igazságodban találd meg, igazságod.
Hazugságodban találd meg, hazugságod.
Szeretetedben találd meg, szereteted.
Gyűlöletedben találd meg, gyűlöleted.
Boldogságodban találd meg, boldogságod.
Ürességedben találd meg, ürességed.
Jóságodban találd meg, jóságod.
Gonoszságodban találd meg, gonoszságod.
Szerelmedben találd meg, szerelmed.
Magányodban találd meg, magányod.
Éltedben találd meg, életed.
Az életben találd meg az életet.

 

 

 

 

 

A BIZALOMRA

Bizalom.
Érdekes kérdés.
Hinni valakiben,
Bizonytalanra.
Mintha nyújtanám kezem,
De nem tudom mi lesz a vége, 
Rácsapsz,
Vagy megfogod,
Én mégis nyújtom,
Mert hiszem,
Hogy te megfogod.
De mire alapozok?
Rád.
Hát igen,
Ez a bizalom.
Rád alapozok.
S erre az alapra.
Építjük fel kettőnk kapcsolatát.
Ha tévedtem, 
Összedől minden.
Alapjaitól rendül meg, 
S te rázod meg a szerkezetet,
Ha nem tévedtem,
Erős várat építhetünk,
A bizalomra.

 

 

 

 

FORDÍTSD KI A VILÁGOT

Szerelmedért fordítsd ki a világot a sarkából,
De szerelemednek érj annyit,
Hogy vissza fordítsa.
Igen,
Így kell szeretni.
Valahogy a félmegoldás nem elég jó,
Megalkuvás meg szánalmas időhúzás.
Én csak így tudok,
Tűzzel,
Igazán tiszta szívvel.
Nem is szeretnék másképp,
Csak égve,
Így van értelme.
Kérdés:Te is így szeretnél-e?
Mindennel,
Egészen,
Lángokban,
Mert ha nem,
Nem kellene.
Tőled sem kell a fele.
Nekem a szerelem,
Valahogy olyan tiszta,
Megfoghatatlanan érzelem,
De mégis az élet sava, borsa,
Enélkül íztelen.
Minden mást elérhetek,
Munkával, kitartással,
Ezzel, azzal,
Ez az egy mit nem megcélzok,
Nem cél,
S mégis mindennél többet ér.

 

 

 

 

 

ÖNBIZALOM

Önbizalom,
Évek alatt lassan felépített, 
Önmagunkba vetett hit.
Minden siker,
Minden elismerés,
Egy-egy tégla.
Ha valaki kritizál,
Kifogásol,
Negatív visszacsatolás,
S csak akkor építő,
Ha szándéka jó,
Különben romból.
S az általunk nehezen felépített, 
Bontja vissza.
Pedig az önbizalmat,
Növelni kell,
Hogy bízhass önnön magadban.
Ha magadban sem,
Ugyan kiben bízhatnál?

 

 

 

 

 

ÜLNÉK A HOLDRA

Ülnék fel a holdra,
Lógatnám lábam,
S nézném a földet,
Milyen nagyon távol.
Mennyi kékség,
Mennyi élet,
Mennyi víz,
Mennyi minden.
Csodálnám,
Hatalmas kék gömböt,
Miben élek.
Hogy lehet,
Hogy sokszor nem látjuk,
Ezt a szépséget?
Lóbálnám fent lábam,
Nézném,
S vágyakoznék vissza,
Táncot járó lábam alatt,
Föld legyen újra.
Csodáival,
Mindennel,
Hatalmas óceántól.
Az apró bogarakig.
Már nem is ülnék fel,
Az élettelen holdra,
Visszajönnék a földre,
Újra.

 

 

TISZTALAPPAL

Múltat elhagytam,
Már nem sírok,
Megyek előre.
Türelmetlen vagyok,
Nem csak mennék,
Repülnék a jövőbe.
Miinél gyorsabban,
Minél hamarabb,
Szabadulni mindentől,
Minden emléktől,
Mi múlttal összeköt.
Csírája ne maradjon.
Aztán úgy kiradírozom agyamból,
Mintha soha nem is lett volna,
Eszembe se jusson.
Tiszta lapot akarok,
Életem könyvébe,
Csupa üres tiszta lappal,
Indulok a jövőbe.

 

 

 

 

AJTÓK

Kopogtatsz az ajtón,
Egyszer, kétszer,
Választ nem kapsz.
Míg kopogsz,
Reménykedsz,
De már fájdul ujjad,
S távozol.

Van hova hívnak,
Szívesen látnának,
Díszvendég lehetnél.
Tálcán kínálnák fel,
Legjobb falatokat,
S mindent mi van,
De oda nem mennél.

Van olyan ajtó,
Hol küszöbön állsz.
Édes mindegy,
Kint vagy, vagy bent,
Ha bent vagy nem látnak,
S ha kilépsz,
Neked se hiányoznak.

Kopogtatsz az ajtón,
Beengednek,
Már van hova menned,
De lélekben,
Máshol jársz.
Ajtó mögött maradtál.
De megalkudtál.

Csak egy ajtó van,
Hol kopognod se kell.
Mindig nyitva előtted,
S örülnek neked.
Ha kilépsz hiányzol,
Ha bent vagy,
Otthon vagy.

 

 

CSINÁLD MAGAD ÉLET

Minek elmondani mi fáj, 
Mi bánt,
Ha meg nem hallgatják?
Van mikor már feladod.
S ha meghallgatják, 
Sajnálnak,
De az nem segít,
Nem hoz rá enyhülést,
De néha jól esik.
Kisebb gondokat,
Feladatokat,
Megoszthatod,
De mi igazán nehéz,
Mi belül nagyon rág,
Esz,
Vagy saját célod,
S minden
Mi próbára tesz, 
Magadnak kell megoldanod,
Nem teszik meg helyetted,
S a benned lévő viharokat,
Magadnak kell csitítanod.
Valahogy a nagy dolgokban,
Az élet,
Az egy csináld magad élet.

 

 

 

 

PRODUKCIÓ!

Szemfényvesztő áll porondon,
Kitűnő az előadás.
Szól:
Csak a kezem figyeld!
Előkap egy galambot,
Huss!
Felreppent egy hazugságot,
Nyújt kártyalapokat,
Választhatsz,
De azt húzod mit ő akar.
Színes kendőket mutat,
Elkápráztat,
Igazságot ne láthasd.
Pénzt éget gyufával,
Valóságban,
Már zsebében van.
S minden mihez nyúl,
Csalás.
Nem kezét kellett volna figyelni.
Mélyen a szemébe nézni,
S már rég tudnád ki ő.
Egy szemfényvesztő.

 

 

 

KONTAKT HIBA

Jó esetben,
Hallja mit mondasz,
Néha még azt sem.
Ha sikerül,
Hang ott elakad.
Fülének.
Nincs kontaktusa az aggyal,
Vezetéke elszakadt.
Esély sincs,
Hogy megértse mit mondasz.
Te pedig állsz tátott szájjal.
Hogy tud létezni enélkül?
Soha nem gyullad fel a fény fejében?
Szerelőhöz kellene vinni,
Kicserélni,
Különben örök sötétségben él.
Mikor ezt mondod neki,
Sajnos ez is elakad.
Nem tudsz kapcsolatot teremteni,
Kontakt hibás az agy.

 

 

 

 

VAKVÁGÁNY

Mikor rajt vagy,
Még nem látod,
Vakvágányon jársz.
Teszed,
Mit tenned kell,
S ahogy elvárják.
Még nem tudod,
Ez az út,
Nem vezet sehová.
Mikor végéhez közeledsz,
Látod, 
Elfogy alólad,
S kétségbe esel.
Hogyan tovább?
Váltanod kell,
Más útra térned.
Éles kanyart veszel,
S más felé mész tovább.
De nem tudod ennél sem,
Hová vezet.
Soha nem tudhatod,
Míg végére nem érsz,
Helyes-e az irány,
Eléred- e a célt.
Míg mész,
Talán váltasz néha,
Ha van merszed.
Ha van,
Akkor is csak bizonytalan,
Mint mindig,
Míg célba nem érsz.
Addig olyan,
Mint a vakvágány.

 

 

 

 

JÓSÁG SÜTI

Hozzávalók:
Végy 20 dkg. finomra szitált türelmet,
A nagyobb, idegesebb szemcséket,
Most félre tedd.
Végy egy doboz habcsókos mosolyt,
Hogy megédesítsed.
Végy párcsepp együttérzést,
Végy egy pohár kedvességet,
Végy két kiskanál önfeláldozást,
Végy egy nagy darab szeretet,
Jól gyúrd össze.
Ezt nem kell sütni,
Hidegen is lehet tálalni,
Ha össze állt benned.

 

 

 

 

 

 

 

EGY LÚD NEM CSINÁL NYARAT

Egy ember nem kezdhet háborút,
Nem tehet tönkre egy országot,
Ahhoz csatlósok kellenek,
Csatlósoknak meg csatlósaik.
Mint egy piramis,
Épül fel a rendszer.
S bátorítják egymást.
Ha már elég sokan vannak,
Csak akkor van esélyük.
Előbb bele sem kezdenének,
Nem öngyilkos jelöltek.
Mert egy lúd nem csinál nyarat,
S ők azt tudják.
Nem hülyék,
Csúcson levők,
Uralkodni akarnak.
Hány embernek kell ehhez,
Fejet hajtania,
Részt vennie,
Mire felépül a rendszer?
Megteszik,
Ez az elszomorító.
Részt vesznek olyan háborúkban,
Miket nem akarnak,
Pedig ez mindig hatalmi harc.
Hatalmasok kitalálják,
Emberek meg megvívják.
Mindezt miért?
Vagyonért.
Mindig a pénzről szól.
Hatalommal ez is jár.
Ezért halnak meg emberek.
Szomorú.
A pénzért.

 

 

 

CSAK SZOMORÚAK LESZÜNK

 

 

 

 

 

 

BARKOCHBA

Barkochbát játszom magammal.
Egészen addig kérdezek,
Míg,
Már csak egy válasz lesz.
Míg,
Több válasz létezik,
Addig nincs válasz.
S valamiért,
Nekem tudnom kell.
Biztos ilyen vagyok.
Gyerekkoromban is ilyen voltam,
Kíváncsi.
De azért elég fárasztó,
Állandóan boncolgatni,
Hogy értsem,
Tudjam ki vagyok.
De ha én nem ismerem magam,
Ha csak megközelítőleg is,
Akkor ki?
Pedig mélyen,
Annyi minden van bennem,
Odáig nem megy le senki,
Csak én.
Hát akkor nem nekem kell,
Legjobban ismernem magam?
Már csak egy válasz van:
De igen.

 

MEGFESTEM ÁLMOM

Megfestem világom,
Álomszép színekben.
Álom egy része még,
De az én álmom,
Az én képeskönyvem.
Ha lapozom,
Kíváncsian nézem,
Mi vár a következő oldalon,
S már élvezem,
Magam által megfestett,
Jövő képeket.
A legszebb,
Már színesben festem,
Nem szürkében,
Nem fekete-fehér minden.
Színes lett újra,
S egyre színesebb,
Ahogy az idő megy,
Pedig még nincs kész,
S nem is akarom,
Megállítani ecsetem,
Had legyen benne,
Még egy csipet álom,
S képzeletem.

 

 

 

 

RENDJÉN VAN EZ?

Akkora kedvesség van az állatokban.
Ez hogy lehet?
Mind külön jellem,
S mégis,
Mennyire tudnak szeretni,
Pedig némelyik olyan kicsi.
Sokkal kisebb aggyal.
Egyik-másik hihetetlen.
Hogy fér el abban a kicsi testben,
Ennyi odaadás,
Ennyi szeretet?
Döbbenet.
Nekem volt néhány,
Többféle,
S mind különleges,
Maga módján.
Néha csak elnéztem.
Sok emberben nincs,
Ekkora szeretet.
Rendjén van ez?

 

 

 

 

 

ELTÉVEDT BÁRÁNY

Eltévedt bárány,
Még lélekben kicsi.
Otthontól elszakadt
S távolodott.
De egy része,
Ott kell hogy maradjon.
Olyan nem lehet,
Hogy elvész,
A sok szeretet,
Hiszen kapott,
Akkora szívet.
Még tagad,
S jó messzire jár,
De mint mágnes,
Vonzza valami.
Már közeledik,
S ő is érzi,
Az a játék:
Te vagy az én szívem,
Te vagy az én szívem kulcsa,
Jelent valamit.
Idő kell neki,
S az eltévedt bárány,
Haza talál,
De hogy mikor,
Rá kell bízni,
Szíve,
Úgyis megsúgja neki.

 

 

 

 

 

 

 

LÁBUJJ BESZÉLGETÉS

Találkozás a kislábujjal.
-Szia.
-Szia
-Hogy vagy?
-Kösz jól.
-Te hogy vagy?
-Én is jól.
-Szép időnk van.
-Igen. Végre nem esik.
-Ismersz?
-Hááát, persze.
-Igen? És mit tudsz rólam?
-Háááát.......
És elment öt percem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

---

Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

 

Oldal: Június Versek
Nelli Gondolatok - © 2008 - 2026 - poltkornelia.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat