Nelli Gondolatok

Mindennapi gondolataim a szabad szellem jegyében egy helyen.

 

 img_4108.jpg

SZERELMI ŐRÜLET

Hókristályt fújnék rád,
Csendes mosolyommal,
S te csak néznéd,
Hűvös szemcséket,
Meleg mosolyomat,
Neked szólna,
Hideg,
S meleg.
Milyen szép lenne,
Ha megtehetném.
Hideg szemcsék,
Meleg lehelet,
Érintené kezed.
Átadnék mindent,
De nem lehet.
Nem vagyok varázsló,
Csak szívem adhatom,
S az már rég tied.
Jaj,
De kiszállnék ebből,
Ebből az elvarázsolt,
Szerelmi bűvkörből,
De nem tudok,
Nem lehet.
Hát nem őrület?


 

 
 
 
 
 
imamalmok1.jpg

IMAMALOM


Imamalom,
Hát, ezt sosem értettem.
Egy gép imádkozzon helyettem?
Előre bevésett mondatok?
Ha én csak elmondani szeretném,
Mi bennem van,
Az én imádságom már nem olyan jó,
Mi belülről fakad?
Ellentmondás lenne.
Az életet nem kértem,
Adták,
S ha adták,
Adták hozzá lelkem.
Ki leírta,
Kőbe véste,
Fába faragta,
Mind csak egy ember,
Egy lélek.
Nem különb mint te, vagy én,
S nem is ez a lényeg,
Ha hiszel,
Saját szavaiddal szólj Istenhez.
Tőle kaptad,
S nem mástól,
Lelked.


 
 
 

 

masik_en.jpg

MÁSIK ÉN

Válaszolnék,
Ha tudnám, hogy kérdezel.
Mondanám,
Ha tudnám, hogy érdekel.
Igazából,
Csak mondanám,
Hogy értsd, 
Ez mit jelent nekem.
De hogy miért lépsz vissza,
Ezt viszont én nem értem.
Pedig olyan vagy mint én,
Makacs,
Konok,
Másik énem,
Ezt mégsem értem.
Én nem lépek vissza,
Hiszen onnan jöttem.
Nem teszem soha.
Nem vezet sehova.
Minek megjárni,
Ugyanazt kétszer,
Kétszeres idővel?
Bevárlak mégis.
Csak tudnám minek?
Miért van ez bennem,
Hogy nem tudom elképzelni,
Ne szeress?
Mert nem tudlak,
Nem szeretni.
Ez lehet.
Te vagy az én,
Makacs,
Konok,
Másik énem.
Csak így lehet.

 
 
 

 

 

62255.jpg

SZÉP A REGGEL

Napfény libben szobámba,
Szűrt vékony csíkot húzva,
Mint éles késpenge fénye,
S szállnak a légben,
A fényben,
Bejutott résen,
Vakítva mindent.
Eddig nem is látva,
Apró porszemek.
Mikről nem is tudtam.
Reggeli friss gondolatokat,
Hoznak magukkal.
Mitől ilyen szép,
Mindig a hajnal?
Hiszen, 
Szinte mindig nézem,
Valami lehet benne,
Mi elkápráztat.
Mióta létezem.
Korán kelek,
Hogy lássam,
S mégsem telek be vele.
Velem van a baj?
Nem hiszem.
Gyerekként is néztem.
S nem értettem,
Más miért alszik,
Miért nem fut velem,
Harmatos fűben?
Most is ugyan ez,
Ugyan ez az érzés.
Szép a reggel.

 
 

 

 

 

images_masolata.jpg

VÉGSZÓ NÉLKÜL


Végszó nélkül menni el,
Lezárni mindent,
Hogy lehet?
Ugyan, hogy lehet?
Ha mi bennem van,
Ki kellene mondanom,
Világgá kiáltanom,
S nem tudom.
Nem tudom hogyan,
Zárszó nélkül,
Hogy legyen?
Nem voltál elég bátor,
Még,
Elköszönni sem.
Sajnálom.
Köszönni akartam,
Te nem tudtál.
Mindegy már.
Végszó nélkül búcsúztál.


 

 

 

 

 819051_hands.jpg

TÖKÉLETES ÖNFELÁLDOZÁS


Egy nap sincs sokáig,
Mikor Te lehetnél Te,
Teljesen mindegy,
Melyik nap.
Szülinap,
Bármi,
Csak egy,
Egyetlen egy,
De nincs,
Mert nincs segítséged.
Sosincs.
Sok napban mi eltelt,
Elveszett éned,
Hiszen nem dönthettél róla,
S már önmagad feladtad.
Mennyi idő,
Mennyi nap,
Míg nem is léteztél,
S már eszedbe sem jutott,
Hogy vagy.
Rangsort emeltél,
Mindig sokadik voltál,
Mások megelőztek,
S ha rád került a sor,
Már rég,
Elfogyott minden.
Észre sem vetted,
Ez volt életed.
Egyforma minden nap,
Tökéletes önfeláldozó vagy.


 

 

 

 

20101124gravitaci.jpg 

CSAK MI

Ha feldühítesz,
Mi más lehetnék,
Mint dühös?
Aztán úgy elmúlik,
Mintha nem is lett volna.
Fontosabb vagy annál,
Hogy kitartsak makacsságomnál.
Pedig van bennem,
Jó nagy akarat,
De félre teszem,
Mert szeretlek,
S ez fontosabb.
Hát látod?
Pedig nem könnyű,
De megteszem,
Mert ilyen a szerelem.
Ott mi vagyunk fontosak.
Csak mi,
Nem pedig te,
Vagy én,
Csak Mi.

 

 

 

 

hazugsag.jpg 

KÉPES VOLTÁL

Nincs ilyen, 
Hogy még egyszer.
Nincs osztályismétlés,
Nálam nincsen.
Ha megbuktál,
Nem voltál,
Elég ember.
Bántani tudtál,
Becsaptál.
Nem tartom arcom,
Még egyszer,
Pofonod nem kell.
Ez te vagy,
De nekem többé nem elég.
Bukott.
Igaz ember még,
De szememben,
Többé nem létezel.
Kiradírozlak,
Más osztályba kerülsz,
Velem már nem jöhetsz.
Mindegy mit gondolsz,
Még csak nem is érdekel,
Lemaradtál,
Szerintem,
Osztályt se ismételj.
Hazudtál,
Képes voltál rá,
S ez a lényeg.

 

 

 

 

 hullanak-a-falevelek.jpg

FALEVELEK


Szavaid,
Akár falevél az ágon,
Fordul,
Jobbra, balra,
Ahogy szél fújja.
Érnek is annyit,
Vagy annyit sem.
Nem értem.
Minek beszélni bármit,
Ha elég egy fuvallat,
S már más oldalad mutasd?
Ha felteszlek egy mérlegre,
Nyelve nem billen.
Hol van ez attól,
Kimond,
Igen,
Én voltam,
Lehet hiba volt?
Ígérsz, 
Beszélsz,
Az úgy legyen,
Különben ,
Fújok egyet,
S szavaid,
Még levél sem.
Oldódni tudnak,
A légben.

 

 

 

 

maitri.hu-a-remeny-001.jpg

ÉRZELMEK BENNÜNK VANNAK, VAGY NEM

Nézem az okosságokat a facén,
Ma egy ilyet találtam:
Reményt magadban kell megtalálnod.
Miért,
Megtalálhatom a reményt másban?
Hiszen ez egy érzés
Persze hogy bennem van.
Érzelmeink bennünk vannak,
Vagy belőlünk hiányoznak,
De másban,
Nem keresheted,
Saját érzésed.
Ha hiányzik,
Nem ismered,
Beszélnek róla,
De fogalmad sincs,
Miről van szó.
Ha megvan benned,
Eleve benned van,
Miért is keresnéd másban?
Te érzésed,
Csak a tied.
Vagy van, 
Vagy nincs,
Önmagadban keresd.
Kapaszkodó,
Minden érzelem.
Egy fogódzó.
A remény is az,
Kapaszkodsz bele,
Remélve,
Jobb lesz holnap.
Ez a remény,
Egy jövőre kivetített vágy,
S persze, hogy remélünk
Ha a jelen nem elég jó nekünk,
De ez saját érzésünk.
Mindentől független, 
Belülről fakadó,
Saját érzelem.

 

 

 

 

neked_adom_pillang__www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ÖNZŐ GONDOLAT

Osztoznék veled életemen,
Pedig,
Legnagyobb kincsem.
Nem kapok még egyet,
Nincs több esélyem.
Ebben az egyben,
Kell élnem,
Boldognak lennem.
Egy részét,
Neked adnám,
Mégis.
Én nyújtanám,
Te csak tartanád kezed,
Ha elfogadnád,
Tennél boldoggá engem.
Hát nem érdekes?
Életemből adnék,
De én lennék boldog.
Milyen önző gondolatok.


 

 

 

 

szerelem38cc_1.jpg

BOCSÁSS MEG

Megbántottalak,
Küzdök a bűntudattal,
Pedig nem akartam,
Csak,
Hirtelen felcsapó düh,
S nem számoltan.
Kellett volna,
Talán százig is
Hogy lecsillapodjak.
Nem tettem,
Hiba volt,
Belátom.
Most bocsánatért esdeklek.
Ne haragudj,
Ne ítélj meg,
Ne ezután tedd,
Mikor dühömbe beszélek.
Az is én vagyok tudom,
Mikor elkap a hév,
S magam vissza nem fogom.
Látod tudom én,
Csak más megélni.
Nem tudok mindig nyugodt lenni.
De azt tudom,
Ha hibázom,
S tudok bocsánatot kérni.
Bocsáss meg.

 

 

 

 

kajos.jpg 

VALAMI

Így vagy úgy,
Ez vagy az,
Valahogy mindig van.
Úgy megszoktam.
El sem tudom képzelni,
Nyugalmam.
Tennék róla tudom,
Többé nem unatkozom.
Volt olyan,
Üres napok,
Dögunalom.
Ha újra üres lesz,
Mikor nincs semmi,
Csinálok káoszt,
Az is valami.

 

 

 

arny-r.jpg

NEM AKAROK MÁR

Adhatott volna az élet,
Kisebb szívet,
Kevésbé éreznék,
Kevésbé fájna minden.
Láttam kiütközni arcomon,
Szememben bánatot,
Betakart,
Elfedett,
Végtelenségével,
Bánattá változtatott.
Minek nekem ekkora?
Érzéketlen akarok lenni,
Választanám azt,
A könnyebbet,
De nem kérdeztek.
Kaptam,
Csak úgy,
Kérés nélkül,
Fáj is sokat,
Eltakarom ha tudom,
Szomorú mivoltomat,
De belül esz,
Marcangol,
Ízekre szed.
Nem igazság,
Kinek nincsen,
Boldogabb.
Nekem sem kell,
Inkább ne legyen,
De nem akarok,
Már fájdalmat.


 

 

 

thumbnail_1.jpg

MELYIKÜNK BÍRJA TOVÁBB


Hányszor jutok eszedbe?
Hányszor gondolsz rám?
Hiszen akkor ott vagyok,
Titkos érzésként,
Megszűnni nem akaró,
Gondolatod vagyok,
Kötődés nagyobb.
Gondolataink,
Mint nyaklánc szemei,
Fonódnak össze.
Megnyújtott távolság,
Sem akadály,
Mi gördítünk,
Gátat elébe,
S bukdácsolunk benne,
De ma nem jelentkezem,
Legyek hiány.
Érezd ha nem vagyok,
Tudd milyen,
Ha nem nyúlok utánad.
Megvárom,
Míg nem bírod tovább,
De, hogy én,
Addig, hogy bírom,
Nem tudom.
Melyikünk bírja tovább?

 

 

 csillagos_eg_1_1.jpeg

AGYTAKARÍTÁS


Enyhe szellő játszik nyírfámmal,
Ég alján türkiz fények,
Már csillagok is feljöttek.
Nyári meleg estén.
Kint ülök,
Gondolkodom,
Ilyenkor mély vagyok,
S nem tudom,
Élvezem-e magányom.
Eszembe jut minden,
Egész kiskoromtól,
S szellővel,
Átsuhannak rajtam az emlékek.
Mintha fiókok lennének fejemben,
S takarítanék,
Dolgokat helyére teszem.
Van minek még nincs helye,
Kallódik.
Denevér reppen el előttem,
S már el is vesztettem.
Agyamban,
Van egy hiány fiók,
Mit meg kell töltenem,
De azok,
Még nem jöttek el.
Ott vágyak vannak,
Álmok,
Még nem teljesült,
Kívánságok.
Még csak cetlik,
Mikre fel vannak írva.
Majd kicserélem,
Ha elértem.
Hiába szép ez a nyári este,
Mondhatni tökéletes,
De a vágyak,
Elnyomnak mindent.
Még jó,
Hogy lesz holnap,
Hogy tegyek érte,
De egy kicsit elfáradtam.
Már nem,
Gondolataimat rendezgetem,
Már csak az eget nézem.


 

 

 

1_original.jpg 

ÉRTELEMTELEN ÉLET

Mint sündisznó,
Csupa tüske lélek.
Minden sérülés,
Minden bántás,
Újabb tüskét növesztett.
Nyúlnak feléd,
Szúrsz.
Adod tovább,
Mit mástól kaptál,
Bántasz érdemtelent,
Bárkit,
Had fájjon neki is.
Neked ettől,
Nem lesz könnyebb,
Nem lesz jobb.
Eltaszítasz,
Mindenkit magadtól.
Nem akarsz érezni,
Félsz a sérüléstől.
Hozzád senki ne közelítsen!
Választod az üres,
Érzéketlen életet,
Fadarabként éled.
Lehet így is,
De minek?
Érzések nélkül,
Ember mit sem érhet.
Tested üres tok,
Mint kit elhagyott a lélek.
Igaz,
Többé nem fog fájni,
De szeretet nélkül,
Értelmetlen élet.


 

 

 

 

sziverotere.jpg

EGÉSZET

Szerintem régen rossz,
Ha megtudod mondani,
Egy emberhez mi vonz.
Ha csak egy, két dolgot,
Szeretsz benne,
Minden mást nem,
Nem egészében fogadod el.
Változunk,
Történhet bármi.
Mi hozzá vonzott,
Annak eltűntével,
Elmúlik a szerelem?
Ijesztő.
Nem akarom tudni,
Ha szeretlek,
Mit szeretek benned.
Nem így akarok szeretni,
Csak egy részedet.
Hiszen akkor,
Egy részed kapom meg,
Egy darabot belőled,
Minden mást eltaszítanék,
Megtagadnék.
Nekem fél ember nem kell.
Egészet akarok,
Jót, s rosszat.
Úgy akarok szeretni,
Hogy ne tudjam,
Mit szeretek benned.


 

 

 

 

 mirror_of_the_soul575x305.jpg

SZEMBEN A FÉLELMEDDEL

Tükör előtt állsz,
Veled szemben,
Önnön félelmed,
Fegyvert rántasz,
Ránt tükörképed.
Hadakozol,
Csapkodsz,
Megmutasd erős vagy,
S nézel farkasszemet,
De szemed tükrében, 
Rettegésed.


 

 

 

 

ujut.jpg 

KI ÚJ ÚTON JÁR

Föld színéről indultál,
S láttál olyan dolgokat,
Miket soha nem akartál,
De felálltál.
Ha már önmagad felépítetted,
Mint ki nem vesztett semmit,
Vissza tér régi éned.
Nem vesztek ki az érzések,
Sőt jöttek újak.
Megmaradt mosolyod,
Nevetésed,
Hited az emberekben,
Ép úgy tudsz szeretni,
Mint régen.
De még inkább,
Megismerted önmagad,
Újra egész ember vagy,
Ki új úton jár.
Mi a tanulság?
Szeretet.
Önismeret,
Az idő véges.
Jó ember maradj.
Szeresd az életet.

 

 

 

 

en.jpg 

NELLI GONDOLATOK



NELLI GONDOLATOK

Nelli gondolatok, 
Mert az enyémek,
Nem kell azonosulni vele,
Mert nincs két egyforma gondolatmenet.

Cél: Egy elképzelt élethelyzet,
Mi fele megpróbálsz tartani.

Múlt: Megtörtént események sorozata,
Mi a jelenlegi éned alakította.

Jelen: Pillanat tört része,
Mire elolvasod, el is múlt.

Jövő: Hát az az idő,
Miről azt sem tudod van-e.

Veszekedés:
Oda-vissza történő, hiába való igyekezet,
A saját akarat érvényesítésére a másik felet.

Álom: Képzelgések színes kavalkádja.

Vágyak: Talán leginkább előmozdító,
Érzelmi jövő képek.

Szerelem: Egy megfoghatatlan repülés.

Bánat: Mélyen rejlő szomorú feketeség.

Bizalom: Lelked adod, lesz ami lesz.

Odaadás: Teljes megfeledkezés önmagadról.

Átverés:: Egyszerű pofára esés.

Élet: Kötéltánc.
Két fix pontja van, eleje és a vége.

NEKED MENNYIT ÉR?
Szerelemért fordítsd ki a világot a sarkából, de a szerelmednek érj annyit, hogy ő vissza fordítsa.

LÉGCSATA
Foghatsz kardot érzelmek ellen, de csak a levegőt suhintod.

ÁLMODOZÁS
Nyitott szemmel történő határtalan képzelgés.

SZIKRA
Ha megtalálod a másik embereben mindazt mit kerestél, semmit nem fog érni ha nincs meg a szikra.

CSODASÁG
Legkisebb dolgokban is lásd meg a csodát, mert a nagy dolgok is kicsikből vannak. 

GONDOLATOK
Saját gondolatok a legfontosabbak, mert az azt jelenti gondolkodsz.

HULLÁMVASÚT
Ha életed olyan mint a hullámvasút, gondolj bele milyen izgalmas és hogy unnád magad ha nem ilyen lenne.

FÓKUSZ
Minden napban van valami szarság és minden napban van valami jó. Kérdés, hogy melyikre fókuszálsz.

FÉLELEMTÉGLA
Ha szívedet félelemtéglával rakod körbe, magadat zárod börtönbe.

FELJEBB
Tekints előre ! A múlt lépcsőfokait arra használd, hogy egyre feljebb juss.

TE ÉLETED
Táncolj asztalon, ereszd el a hajad, bárhogy néznek megvető tekintetek, mert a te életed a te bulid.

CSALÓDÁS
Csalódni annyi, mint másnak látni, mint aki.

TÜKÖR:
Az én tükröm is görbe, pedig régóta élek magammal, akkor hogy ismerhetne más?

TÁNC
Sejtek zenéje.

ÖNGÁT
Lehetőség, tehetnéd, de nem teszed.

ANYASÁG
Megszült ösztön, többé ne vagy egyedül.

LÉPÉSKÉNYSZER
Ott nem volt jó, itt sem jó, lépned kell.

LÉGLÉT
Várod hiányod, hiány megjön, te nem hiányzol.

CSAPDA
Iszapba léptél, nem szabadulsz, bemocskol, mocskos csapda.

JÁTÉK

Szó szerint szójátékot játszom a szavakkal.

Jogtalan jogalkotók jogosnak képzelik a jogot.

Nevetek, mert nevetséges ha nem nevetsz.

Ijesztő, hogy milyen ijesztő a madárijesztő. 

Kelő nappal kel a felkelő.

Elégedetlen nem elégszik meg az elégtétellel.

Talpammal taposom a talpalatnyi helyet.

Lelkemben lehetetlen a lelketlenség.

Szórakoztat, hogy szórakozottságom milyen szórakoztató.

Példátlan, hogy példa nélküli példás emberről veszek példát.

Értelmetlen idő értetlenül állni az értetlenség előtt.

Szándéktalan szándék szánalmas szándéktalanság.

Képtelenség az elképzelhetetlen kép.

Feleszmélsz, hogy eltévedt eszméd, már csak téveszméd.

Furcsa, hogy furdal a kíváncsiság hogy a furcsaság mitől ilyen furcsa.


 

 

 

 

 

 cat-family_1399816430.jpg

ÉS MOST ENNYI

Lehet, elnevezem magam Kattogó Fejnek.
Szeretem a vicceket.
Szeretek magamon nevetni.
Ha írok, van olyan,
-Lehet más nem is érti-.
Rövid, csattanós versek,
De én jókat kuncogok rajt.
Nyilván sokat olvastam,
De nekem ezek nem rosszabbak
Mint mástól olvasottak,
Persze,
Hiszem azonosulni tudok vele,
Elvégre sajátom.
Na,
Ez az önnön ömlengés önmagamról.
De mégis jókat nevetek,
Saját hülyeségemen,
S ez jó,
Jó ha az ember tud nevetni önmagán,
S most ennyi,
Most ez jutott eszembe.

 

 

 

 

8d4ebcd995a5cfa7337e868f8197776e.jpg 

BÁR ISMERNÉLEK

Bár tudnám ki vagy!
Látnék beléd!
Megosztanád lelked velem.
Nem lennének kételyek,
Zavaros gondolatok,
Sohasem.
Szeretnélek ismerni,
Megismerni,
Úgy mint eddig soha,
Senki nem.
Mennyivel könnyebb lenne,
Bíznék benned,
Hiszen ismernélek.
Nem nagy dolog,
De lehet minden.


 

 

 

 

 8743019_4df1627ea9d6dc81c107c0b72acaf9bb_wm.jpg

ÁLOMÚT

Hogy szeretnéd?
Milyennek képzeled az utat?
Építsünk olyat,
Mi jó mindkettőnknek.
Tegyük hozzá,
Te is,
S én is álmunkat,
Legyen élet,
Minden macskakő rajt.
Vezessen réten át,
Magasba fel,
S miközben építjük,
Legyünk boldogok,
Ne gátolja semmi,
Egyikünk álmát sem.

 

 

 

 

 tumblr_ly1puyijuy1qhhge7o1_500_large.jpg

MERT KIFOGYOK

Napok, 
Mikben sehol nem vagy,
Semmit mondó,
Üres szavak.
Városi esti séták,
Összefonódó,
Sokat sejtető,
Kísérő tekintetek,
De hittem neked,
Tovább mentem,
Fogott ígéreted.
Maradt a várakozás.
Nem tudom meddig tart a lánc,
Hol szakad el,
Némaságod láttán,
S lépek tovább,
De ez kevés,
Ez semmi,
Nekem nem elég,
Többet tudok adni.
Sokkal többet.
Cserébe kell, kapjak,
Mert kifogyok,
Ha nem adsz magadból,
Nekem nem vagy,
S láncodról elszakadok.

 

 

 

 

 toll.jpg

TINTA, PAPÍRLAP

Ki kell írnom magamból,
Örömöm,
Bánatom,
Hogy jobb lesz-e, 
Nem tudom.
Ez a tinta,
S egy papírlap,
Felszínre hozza,
Mélyben rejlő,
Gondolatokat.
Csodákat is tesz velem,
Eljuttat olyan helyekre,
Hova más nem vihet,
Mint képzeletem.
Most azt akarom,
Elvarázsoljon.
Látom magam kislányként,
Körülöttem fehérség,
Szikrát szóró csillagok,
Olyan mintha futnék,
Közben lebegek,
Eljuthatok bárhová,
Lehetek felhők felett,
De ott is olyan,
Milyennek én akarom.
Ezt adja a tinta, papírlap,
S képzeletem.


 

 

 

 

27898_futas.jpg

EZT FOGOM TENNI

Oktalan ok,
Játék a zrível,
De most mégis,
Mást gondolok.
Nem gyártok okot,
Nem játszom a zűrrel,
Kesztyűt nem veszem fel,
Csak a fecskéket nézem.
Repkednek felettem,
Össze-vissza cikáznak
Ahogy a gondolatok.
Milyen szépek a kék égen,
Magasan fent fejem feltett!
Biztos éhesek,
Bogarakat keresnek,
De jön az este,
S eltűntek.
Maradtak a gondolatok,
Mik épp úgy cikáznak,
Csak ne lennél benne
Könnyebb lenne,
De minden mondat,
Veled kezdődik,
S végződik,
Ahogy a napok.
Veszek egy fülhallgatót,
S lemegyek futni,
Had nyomja el a zene,
Hiányod.
Ezt fogom tenni.

 

 

 

 

 0.jpg

TÜNDÉRKÉK

Forr a vérem,
Olyan,
Hű de csinálnék mindent egyszerre,
Vagyok.
Futnék,
Írnék,
Beszélgetnék,
Annyi mindent szeretnék,
Hát kitaláltam egy mesét:,
Tündérkék.
Milyennek képzelem?
Apró lények,
Mik táncra perdülnek,
S repkednek,
Nézik kis topánjukat,
Egyszerűen csak boldogok.
Miért is törődnének velünk,
Fődhöz ragadt emberekkel,
Mikor táncolhatnak,
Repülhetnek?
Had írják meg ők,
Saját meséjüket.
Szebb lenne mit kitalálnék,
Hiszen olyan szabadok,
Mivel,
Én nem versenyezhetek.

 
 
 

 

 

 13680636_1762657290686959_7278892299098934878_n.jpg

KI SZÍVVEL ÉL

Szívem,
Öklömnyi szerv,
Itt lakik mellkasomban.
Mennyivel nagyobb lábam,
De futna hozzád,
Ha ráparancsolna,
S kezem,
Ölelne,
Csak kérnie kell.
Eszem,
Mindig is hódolt előtte,
Mint alázatos szolga,
Szívem uralja egész testem.
Mindezt miért?
Neki elég,
Hogy Te létezel.
Nem kér számon,
Nem követel.
Dehogy nem,
Súgja eszem.
Parancsol minden sejtnek,
Ahogy csak szív tud parancsolni,
Mindenek felett rendelkezik,
Magának akar téged,
Érezni.
Mindegy mit súg,
Eszem,
Ez vagyok én,
Ki szívvel él.


 

 

 

 

ez.jpg

FANTAZMAGÓRIA

Rád vetült vetület,
Gyanú árnyéka,
Fantazmagória.
Kérdezz!
Ne feltételezz!
Higgy,
S bízz!
Ne fantáziálásod,
Rontson el mindent.
Ne gyárts okot,
Képzelgésed világából,
Mert inog.
Lásd az igazságot!
Néznél bele a szembe,
Nem egyszerűbb lenne?
Képzelegned sem kellene,
Valóság szebb lehetne.
Miért teszel fel,
Egy lapra mindent,
Kockára maga a csodát?
Volt már olyanokban részed,
Ez lehetne valami más,
Valami sokkal több,
Mint kábult,
Fantazmagóriád.

 

 

 

 

 

433022a-f1.2.jpg

SZENT SZAR

Akkora a bizalmatlanság az emberekben,
Csak lesek.
Mennyi kapcsolat inog,
Jobbra, balra,
Barátság,
Szerelem,
Bármilyen kötődés legyen.
Mind ha emberek nem tudnának mást,
Csak hazudni,
S hazudnának oda-vissza.
Hello!
Ébresztő!
Így inog mindenki lába alatt a talaj!
S csak nézem értetlenül.
Nem tűnik fel?
Attól, hogy átvertek,
Nem biztos, hogy más is ezt teszi veled.
Miért nem adsz esélyt,
Tiszta lapnak?
Miért írod tele régmúlt dolgokkal?
Hát nem akarsz valami újat?
Valami jobbat?
Sokan bizony nem.
S erre nem jutott más eszembe:
Te szent szar,
Miben élünk!

 

 

 

 

 udbav.jpg

UDVAROM

Tovább megyek.
Tárgyakat,
Nem igen sajnálom,
Vehetek,
De udvaromat,
Igen.
Sok virágot,
Növényt mit ültettem.
Kellett hozzá egy kis idő,
Míg ilyen lett,
Tökéletes.
Megszámlálni sem tudnám,
Hány féle virág van,
Kerítésemen,
Sziklakertemen.
Olyan lett,
Milyennek elképzeltem.
Ezek nem jöhetnek velem,
Maradnak szépségükkel.
Tuják is,
Mik tele vannak madarakkal,
Rigókkal.
Itt mindig olyan hangos,
Mintha erdőben élnék,
Szeretem,
De itt hagyom.
Jövőm,
Már nem itt van.
Sajnálni fogom,
Udvarom.


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Puzzle Tours: Walking Holidays in Hungary

► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? We have ideas for a perfect walking holiday: self-guided, hotel-to-hotel or 2-center tours. Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected

puzzletours.hupont.hu

2. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

3. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

4. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

5. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

6. Pavilon Sátor IPARI Rendezvény Garázs Sátor. Vattacukor és PopCorn gépek.

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. Egészség, elégedettség ,aktív élet!

► Haás Mihályné honlapja

elet-vitel.hupont.hu

2. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. lomtalanitasok.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS

lomtalanitasok.hupont.hu

5. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

6. lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-70-5501-767 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.DIÓSD BUDAÖRS FÓT GYÖMRŐ ISASZEG NAGYKŐRÖS ŐRKÉNY PILISVÖRÖSVÁR POMÁZ SZENTENDRE TÖRÖKBÁLINT TURA VECSÉS VERESEGYHÁZ

lomtalanitas-azonnal.hupont.hu

7. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

8. Balos

► Baloldali értékeket képviselö honlap

balos.hupont.hu

9. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

10. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

11. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

12. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

13. Díszfácánok, víziszárnyasok, díszludak, díszbaromfik gyűjteménye

► " Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik."

facanok-szarnyasok.hupont.hu

14. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

15. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

16. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

17. ♥ Disney Stars ♥

► Hello mindenkinek! Ha akartok nézzetek be, gyakran frisítek és sok érdekes dolgot találhattok:)

alldisney.hupont.hu

18. SOS Duguláselhárítás Janival 0/24 az év minden napján

► Bontás nélkül mi megoldjuk. Tel : 06203626060 Helyszínre érkezés telefonos egyeztetéstől maximum 1-2 órán belül

sosdugulaselharitas.hupont.hu

19. Mindenünk a ló

► Aki szereti a lovakat annak ezen az oldalon van a helye!

tunde-es-a-lovak.hupont.hu

20. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

21. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

22. KREATÍV APRÓSÁGOK

► Saját készítésű kreatív apróságaim karácsonyra, születésnapra, esküvőre, leány- és legénybúcsúra, illetve csak úgy, a lakásunk díszítésére

kreativaprosagok.hupont.hu

23. Keresőoptimalizálás Budapest, Webáruház készítés Budapest, Weboldalkészítés

► Keresőoptimalizálás, Online marketing, Egyedi fejlesztésű webáruház és weboldal készítése, arculattervezés

keresooptimalizalaspest.hupont.hu

24. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock III., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Tisztelt Olvasó! Íme, a 3. kötet... amiről az jut eszembe, kicsit olyan, mint egy együttes 3. zenei albuma: nehéz mit kezdeni vele. Már nem a régi hang, bár emlékeztet az előzőekre, ugyanakkor valami új horizont felé fordul. Folytatás, és újrakezdés.

solverus-versek-iii.hupont.hu

25. Cégalapítás, cégbejegyzés Szerbiában DIGI-STUDIO k.f.t.

► Szerbiában cégek(kft, bt,vállalkozások)teljeskörű bejegyzését intézzük a röszkei határátkelőhöhoz közel, Magyarkanizsán

cegbejegyzes.hupont.hu

26. Búcsúztató,polgári gyászszertartás lebonyolítása,gyászbeszédek

► BÚCSÚZTATÓ, POLGÁRI GYÁSZSZERTARTÁS, TELJES KÖRŰ TEMETKEZÉSI ÜGYINTÉZÉS KÖZVETÍTÉSE. HALOTTAK NAPI,ÉVFORDULÓS MEGEMLÉKEZÉSEK,SÍRGONDOZÁS.MÉLTÓSÁGTELJESEN BÚCSÚZNI SZERETTEINKTŐL! „NÉGY ÉVSZAK” Rendező Iroda LUCSKA EDIT

bucsuztato.hupont.hu

27. Állat és növényvilág

► ITT TALÁLHATÓ A NÖVÉNY ÉS ÁLLATVILÁG SZÁMOS,ÉRDEKESEBBNÉL ÉRDEKESEBB FAJA.

allatesnovenyvilag.hupont.hu

28. Nagymarosi Könyvelőiroda: Cég-Tex KFT oldala

► Cégek, Egyéni Válalkozók könyvelése, bérszámfejtése, Nagymaros- Vác vonzáskörzetében, hasznos linkek, NAV tájékoztatók, kiadványok, tanácsok.

ceg-tex.hupont.hu

29. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

30. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

31. Bencsik Szabolcs fodrász weboldala

► Több mint 10 éve dolgozom fodrászként, oktatófodrászként. Kizárólag minőségi anyagokkal dolgozom, munkámért garanciát vállalok. Ha szeretne szép és egészséges frizurát valóban jó áron, tegyen egy próbát!

bencsik.hupont.hu

32. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

33. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

34. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

35. NUMIZMATIKA , RÉGIPÉNZ, BEFEKTETÉS, Egy kis időutazás a multba

► Érmek,különlegességek,hamisítványok.ha számodra ismeretlen mi kiderítjük milyen érméről van szó

korona.hupont.hu

36. cicusok-kutyusok.hupont.hu

► Sziasztok Dorina vagyok ez az oldal legjobban az állatokról szól de találsz benne sok szép dollzos,állatos, és sztáros képeket is,és sok mást!Nézd meg a menüt nagyon érdekes (szerintem) :D. Nézz be máskor is kérlek!!!!!Mivel folyamatosan újítom!! :)

cicusok-kutyusok.hupont.hu

37. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

38. Szobor Párizsban "Sous le Chapeau"

► Works of Andras Lapis sculptor. A"Sous le Chapeau" "Kalap alatt" szobor idegenforgalmi látványosság Párizsban. Peut être acheté auprès du créateur Kapcsolat-Contact lapisandras42@gmail.com numéro +36309684163

szobor.hupont.hu

39. Cserhát-Menti Harcos Boxer Kennel

► Vannak a Kutyák és Vannak a Boxerek, és NEFELEDD a Boxer az a kutya, aki jobban szeret Téged, saját magánál

cserhatmentiharcos.hupont.hu

40. SpeedySpider

► GEKKÓK

speedyspider-gekkok.hupont.hu

41. Idézetek képekkel

► Sziasztok látogassatok el a facebookos oldalunkra is :) https://www.facebook.com/KalocsaLauraoldala

szerelmes-lany-tortenete.hupont.hu

42. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

43. Sylverro teltkarcsú divat webáruház

► Teltkarcsú nők divatja, alkalmi ruhák teltkarcsúaknak, teltkarcsú ruhák Sylverro webáruház, online rendelés +36 70 538 2467

teltkarcsudivat.hupont.hu

44. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

45. Papír Írószer Nyomtatványbolt

► Cégünk fő profilja:habvágás,bélyegző, névjegykártya,reklámtábla,autógrafika készítése, gravírozás, plasztikkártya készítés, fotókészítés digitális adathordozóról.

reklamgrafika.hupont.hu

46. ♥Minden ami sztár!♥

► Az oldal elköltözött! IDE: http://mindenamisztar14.mindenkilapja.hu/html/25235357/render/kezdolap

mindenamihannah.hupont.hu

47. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

48. PRO-SPORT 3

► PRO-SPORT, PRO-SPORT2, PRO-SPORT3, Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatása: 2012./XVII. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013. 100 éves a BSC, Centenárium előtt a BSC

pro-sportharom.hupont.hu

49. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

50. Ablakcsere Olcsón

► Ajtó ablak csere akár azonnal, olcsón, helyszíni felmérés után, minőségi munka, referenciákkal. Redőny, szúnyogháló felszerelése. Beépítés utáni visszajavítás és takarítás. Budapesten, Csepelen, vagy akár vidéken is.

ablakcsereolcson.hupont.hu

51. Helló!! Ez egy jó csajos oldal!! Érezd jól magad!! :D

► Remélem mindent bele írtam amire szükségetek van. Jó szórakozást! ;) :P

szupercsajosoldii.hupont.hu

52. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

53. Pilates órák

► Ha mozgásra vágysz és jó alakot szeretnél, látogass el Pilates és Cardio Pilates óráimra! Budapest, Gyulai Pál utca 14.

aerobik-pilates.hupont.hu

54. Cuidado con el angel

► Itt minden az árva angyalról szól és a sztárjairól! Nézd meg nyugodtan mindent rajta. Nyugodtan vedd el a képeimet

xd-pl.hupont.hu

55. Pörgönc Bababizományi

► Babakocsit, etetőszéket, eldobható pelenkát, kiságyat, pelenkázót, hordozót, gyerekülést, járókát keresel? Nézzél be hozzánk! Itt szinte mindent megtalálsz amire szükséged lehet!

porgoncbizi.hupont.hu

56. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

57. Józsa "Solverus" István: Írá-Sock VIII., avagy "Úton a Biztos Pont felé"

► Kedves Olvasó! "Az Álmok völgye" c. nyolcadik verseskötetem a második korszak első kötete. Bár írásai hangulatuk miatt továbbra sem állnának helyt egy humor-magazinban, mégis azt mondhatom, ezek az évek életem legboldogabb időszakát jelentik nekem.

solverus-versek-viii.hupont.hu

58. Miley-Selena blogja

► Ez az oldal csak Miley Cyrus/Selena Gomez-al foglalkozik és sok értékes dolgot fogsz itt megtalálni amit máshol kétlem...Ha te is igazi fan vagy akkor ez az oldal csak rád vár!!Ha megnézed hamar te is rájössz;)

miley-selena.hupont.hu

59. MESESZIGET SZÍNISTÚDIÓ... a hely, ahol mindent szabad!

► A debreceni Mesesziget Színistúdió egy színitanoda, ahol iskolás korú gyermekek, fiatalok zenés és prózai tehetségüket kamatoztathatják, tehetségüktől függően táncolhatnak, énekelhetnek és színdarabokban vehetnek részt!

mesesziget.hupont.hu

60. Hungary Shih-tzu Breeder - Shih-tzu kennel Kennel name: BEST FIRST

► Nagyon szeretem a Shih tzu fajtát, úgy döntöttem,hogy életcélom ezeket a szép és szeretni tudó kedvenceket tenyészteni. Dósa Nikolett Tel.:+36 30 983 2578 Shih-tzu Kennel name: BEST FIRST

hungary-shihtzu-breeder.hupont.hu

61. Minden sztár

► Itt Sztárokról lesz szó!

minden-star.hupont.hu

62. ♥Giant♥

► Ez a honlap a tini lányoknak szól.

giant.hupont.hu

63. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

64. Hengerfúrás,motorfelújítás,Székesfehérvár.

► Elromlott a motorja?-autója? A Légrádi Gábor megoldja!

hengerfurasszekesfehervar.hupont.hu

65. Filmek, zenék, ujságok letőltése, és vásárlása

► Íngyen zene, film, pcjáték letöltés, és olcsó vásárlás

netbuy.hupont.hu

66. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

67. Magyarország képeslapokon

► Magyarország települései képeslapokon

mokepeslapok.hupont.hu

68. SellyGomez

► Az oldalomon megtalálhatsz mindent Selená-ról!

selenasellygomez.hupont.hu

69. Haiku-versek

► Itt Haiku-verseket találhatsz.

haiku-versek.hupont.hu

70. Műköröm, manikűr, pedikűr Budapest XV. kerület.

► Budapest XV. kerület kertvárosában, az M3-as közelében igényes, csendes helyen,(a IV, XIII, XIV és XVI -ik kerületek közelében) műköröm, pedikűr, manikűr, paraffinos kéz-és lábápolás: diplomás kéz-és lábápoló, műkörömépítő-től.

mukorom-xv.hupont.hu

71. Cseppcsillagok Művészkedő Fészek

► Játszótársunk mond akarsz-e lenni? Egy derűs, aktív gyermekcsapat vár! Nemcsak színjáték, nemcsak tánc, nemcsak zene, hanem mindez együtt, egy jó csapatjáték.

cseppcsillagok.hupont.hu

72. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

73. Kecskéét vegyenek.!!<333

► olcóóókeckee..olcó olcó.:$$$$

kiskeresztesi.hupont.hu

74. Study Hungarian

► I want to show you how beautiful language is hungarian.

learnhungarian.hupont.hu

75. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

miley-cirus.hupont.hu

 

 
 
 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 13
Heti: 13
Havi: 26
Össz.: 67 802
Oldal: Júliusi Versek
Nelli Gondolatok - © 2008 - 2026 - poltkornelia.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »