Nelli Gondolatok

Mindennapi gondolataim a szabad szellem jegyében egy helyen.

5744113204e91821dbd11c.jpg

 

TISZTA ÉRZÉS

Indulnék,
Mit indulnék,
Futnék,
Mit futnék,
Repülnék,
Gondolatban már ott is volnék,
Csak kérned kell.
Egy apró elejtett szó,
Egyetlen egy,
S változhatna minden.
Mennyire kevés ahhoz,
Hogy jó legyen.
Magam is csodálkozom,
Pedig igen.
Ennyi is elég lehetne
Többi jönne magától,
Ahogy kell.
Mi lenne az?
Csak akkor tudhatnánk meg.
Bár én tudom,
Itt van bennem,
Tudod te is,
Mert benned is.
Akkor mi az akadálya,
Hogy jöjjön minek jönni kell?
Csak mi,
Csak te és én,
Se pénz,
Se idő nem lehet,
Az sosem akadálya,
Szerelemnek,
Csak mi lehetünk azok,
Mi magunk,
Ebben a tiszta érzésben.

 




 bizalom_1.jpg

MAGADNAK KELL

Vádaskodsz,
Vádaskodsz.
Ilyeneken régen nevettél.
S most mit teszel?
Okot gyártasz,
Hogy távolság meglegyen.
Szenvedsz benne te is,
S én is.
Nem értem,
Minek a távolság,
Ha nem az kell?
Kitárom lelkem.
Megmutatom mi van körülöttem,
S nem azért, hogy kétség legyen.
Bizalmat adok,
S milyen nagyot,
Épp akkorát,
Mint amennyire bíznod kell,
S most tehetetlen vagyok.
Bizalom már csak ilyen,
Most neked kell bíznod.
Hiába adom lelkem,
Te döntesz,
S te ronthatsz el mindent.
Nyújthatom két kézzel érzésem,
Ha félelmed erősebb.
Győzni, 
Hogy lehet ez ellen?
Csak te tudsz,
Te magad.
Ez benned van,
Adhatok mindent,
Legyőznöd,
Magadnak kell.

 

 

 

 

-hajnalhozo-pejadok-.jpg 

HAJNALII TEREMTŐDÉS

Ma másképp keltem,
Céllal, álmokkal.
Jövővel ébredtem.
Sokáig nem volt,
Éltem a mának.
Elképzelni sem tudtam,
Mit hoz a holnap.
Nem magam miatt,
Bokára kötött lánc,
Mint kutyának nyakán,
Nem voltam szabad,
Lánc nem engedett,
De ma új nap virradt,
S nem akármilyen.
Itt vagy benne te is,
Ha elhiszed.
Ez egy csodás nap,
Sugarak előre mutatnak,
Fényt adnak,
Látom a képet,
A jövő képet,
Újjá teremtődtem.

 

 

 

images_2.jpg

SZÁNOK RÁD IDŐT

Igen,
Féltelek.
Bennem van,
Ha látom könnyedet,
Együtt sírok veled.
Aggódom,
Ha nem tudom jól vagy-e,
S képzeletemben,
Száz és száz,
Szörnyűség játszódik le,
De csak azért,
Mert érdekelsz.
Ha nem így lenne,
Adnám egy agysejtemet is?
Dehogy,
Kellene másoknak,
Kik fontosabbak.
S látod,
Ez nem mindegy.
Szánok-e rád gondolatot,
Vagy kitöröllek,
Mint nem is létező,
Tudom is én bármit,
Innentől neved sincs.
De míg aggódom,
S féltelek,
Fejemben vagy,
Ott kattogsz,
Mert szánok rád időt,
S gondolatot.

 

 

 

 

 4-373b_1.jpg

EMBERROSTA

Életben szita kezedben.
Nehéz időkben,
Láthatod Ki melletted,
Ki ellened.
Siker sem jobb,
Szül irigyeket,
S ha hangod őszintén szól,
Kevesen viselik el.
Próbálsz szeretni másokat,
Empátia uralja éned,
De szita rázásánál,
Kiderül ki áll mögötted.
Kevesen maradnak fent,
Pedig a többség csak ítél,
Nem is ismer.
Ki veszi a fáradságost,
Hogy téged akarjon látni,
Éned?
Hullnak,
Csak hullnak,
Ahogy rázod,
De kik fent maradtak,
Nekik nem három napos csoda vagy,
S felejtenek téged,
Mint kiről beszélni sem érdemes,
Csak ők számítanak,
Ők a lényeg.

 

 

 

 
 
 cow-842524__180.jpg

MEGHALLGATNÁLAK


Szeretem a nyári mezőt,
Térdig járni benne,
Futva,
Lepkéket hajkurászva,
Melyiket érem el.
Virágok illatát,
Megszikkadt,
S frissen kaszált fű szagát.
Mezőről eszembe jut nagyapám,
Ahogyan teheneket legeltette,
Nyugodtan állt mellettük.
Gyerekként,
Mint kiscsikó,
Ugráltam kajlán körbe.
Futnom kellett,
Lepkét érjek,
Hol csak azért,
Meg ne álljak,
Még nem tudtam,
Ha többe nem lesz,
Nem mesélhet.
Volt egy játéka,
S egy foga,
Mindig leakarta harapni orrom,
Megnevettetett,
Ha vissza jöhetne,
Megengedném,
Most már hallgatnám meséket,
Már tudom,
Mit vesztettem. 


 

 

 

 

a_pitypang_meseje.jpg

IGÉK

Várok rád,
Mióta tudom létezel.
Várok rád,
Mióta vagy nekem.
Várok rád,
Mióta szavad fülemben cseng.
Várok rád,
Mióta nevettél velem.
Várok rád,
Mióta megbántottál.
Várok rád,
Mióta megbocsátottál.
Várok rád,
Mióta tudom féltesz.
Várok rád,
Mióta teszel értem.
Várok rád,
Mert minden igében ott vagy,
Létezés,
Nevetés,
Bántás,
Bocsánat,
Fontos,
Féltés,
Szerelem,
Az vagy nekem.

 

 

 

 

63781_562045317157034_359496446_n_1.jpg

ÉRJÜK EL ÁLMAINKAT


Óriás álom.
Melletted eltörpül minden,
Mint porszem.
Látomás vagy nappal,
S éjjel,
Képzelgések csillámpora,
Bűvöletben élek.
Lehetsz álmok netovábbja,
Hiszen nekem az vagy,
Földi porral,
Csillámokkal,
Csillagokba juttathatsz.
Elég kezed,
Fogja enyémet,
Kötődjünk össze,
S repüljünk együtt fel oda,
Hol álmaink válnak valóra.
Hinnél nekem!
Minden lehetséges.
Repülni is tud az ember,
Ha szerelem szárnya kell.
Én hiszem.
Szárnyaim nincsenek,
De tarts velem,
S álmodjuk meg együtt.


 

 

 

 

 

cell-phone-virus--dyn--shareimg.jpg

ÖNMEGSZÓLÍTÁS

Sertepertel!
Ajándékot kaptál!
Nellike, Nellike,
Ne mérgelődj!
Ajándék lónak ne nézd fogát!
Minek?
Ha ajándék, fogadd el,
Nem kért ugyan,
De ha már itt van,
Valamit tenned kell.
S leesett.
Előnyt kovácsolok belőle,
Egy verset.
Te ki küldted!
Rövid az élet.
Erre szánsz időt?
Szegény Te!
Sajnálni tudlak.
Nem találsz ki jobbat,
Vírussal bombázod virtuális világot?
Ez is háború,
S benne részt veszel,
De én nem.
Nem veszek rész háborúkban,
Se ilyenben, se olyanban.
Nelli vagyok.


 

 

 

 fotok_28.jpg

ÉN VAGYOK

Na mindegy,
Van,ami van,
Így, vagy úgy,
Ez az utam.
Teszek érte én is,
S várom mi jön.
Derült égből villám,
De már élvezem,
Nem ráz meg,
Csapkodhatsz jó nagyot,
Durroghatsz akkorákat,
Ahogy akarod.
Láttam fényed eleget,
Hallottam hangod,
De valamit ültetett belém hitem,
Adott hozzá szívet,
Jó nagyot.
Értelme kell legyen ennek az egésznek.
Jártam már be poklot,
S még élek,
Kétségtelen.
Hát akkor villámodtól,
Hangos durranásodtól,
Rémüljek meg?
De hogy teszem!
Minek?
Fényedtől jobban látok,
Dörrenésed ritmusára éneklek.
Hát szórd rám háborúd!
Részt nem veszek.
Nem az lennék ki vagyok,
S én, én vagyok.

 

 

 

 

 20140226venusz-hold-egyuttallas-2014.jpg

FÁZOM, RESZKETEK


Fázom hiányodtól,
Lelkem reszket.
Hold omlik rám,
Sugara hideg.
Tépődés éjjel,
S a nappal,
Perzsel, éget,
De belül,
Kevés a nap.
Hogy mondjam el,
Ha nem szabad?
Fázom s reszketek,
Mondanám mit érzek.
Világgá kürtölöm,
Csak te ne halld,
Csendesebb is,
Mint harsogó szavak.
Lágy alázat,
Cica természetem,
De fújok,
Ha bántanak téged,
Vagy engem.
Fázom tovább s reszketek,
S csak omlik rám a hold,
Szűnni nem akaró napok,
Mikor hiányodtól szenvedek.

 

 

 

 

 2007_09_06_feketeteglalap_1.jpg

ÁRMÁNY

Ármány,
Fekete lélek,
Honnan benned ez a sötétség,
Mi téged ily állhatatos gonosszá tesz?
Mi az mi lelkedbe ennyire beégett,
Nem hagyott mást, csak kormot,
Hamut,
S szét égett éned?
Mi hajt,
Hogy önmagad feketeségével,
Kenj be mindent?
Nem értelek Ármány,
S nem is igen akarlak,
Csak tartsd távol tőlem magad,
Szennyed,
S mindent mi árad belőled.
Nekem nem kell.
Hogy lehet valaki ilyen mélyen fekete?
Oka kell legyen.
Nem ilyennek születünk,
Nem elvetemült gonosz lénynek.
Ármány.
Nézz magadba.
Keresd meg okát,
Jobban jársz,
Hátha nem így kell leélned életed,
S még maradt benned valami emberi vonás,
Nem csak Ármány.


 

 

 

ajandek2_0.jpg

AJÁNDÉK

Postaláda üres,
Mint szívem,
Mi nem hall szép szavakat.
Válaszokat,
Miket mint falevél fújt el a szél.
Hol az egyensúly,
Ha meg nem érkeznek?
Tépődés eszi énemet.
Igazság,
Mit ígért élet,
Inog,
Mint mérlegre tett levelek,
Nem jó fele billennek.
Miért a sok jó szó,
Ha válaszok nincsenek?
Mégis hiszem,
Különben üres lennék,
S nem vagyok,
Nem is akarok.
Maradok szív,
Akkor is ha fáj,
Ha csak bántás jár,
Ez vagyok.
Maradni így akarok.
Tudom nem véletlen,
Ekkora szívvel ajándékoztak meg,
Mert ajándék mi bennem dobog,
S te csak nevess,
Ha ehhez van kedved,
De hitem erősebb,
S lényem,
Hiszen itt vagyok.
Nevetésed elszáll,
Mint levelek,
Szél viszi tovább,
De én maradok.
Tudom,
Jó ember vagyok.

 

 

 

tuz20150819.jpg 

ÁLDOZÓKŐ

Életed áldozókövén,
Valamit mindig tűzre vetsz.
Lángokba dobálod,
S áldozod fel,
Időd.
Célod,
Álmod,
Barátot,
Családot,
Pénzed,
Szerelmed.
Míg a szertartás tart,
Fordítod szemed ég felé,
S imádkozol,
Segítsenek,
Kapod mit kértél,
Csak egyet nem,
Időt,
Az előre elrendeltetett.
Míg veszítesz s nyersz,
Lángokban,
Ott ég életed.

 

 

 

 

letoltes_1.jpg

AGYHABARÁS

Mikor egymásnak feszül,
Szív s az ész,
Na,
Akkor aztán össze vannak,
Habarva a gondolatok,
Ezek mellé ott cél, 
Munka ,feladat, jövő,
Szórakozás, szabadidő.
S ez csak a mai nap.
Próbálom én mérlegelni,
Hogy az egyensúly meglegyen,
De nincsen.
Hát akkor ne legyen!
Fogom magam lefekszem,
Alszom egy órát,
Hátha addig leülepednek,
Ha már ilyen jól sikerült összehabarnom,
Választom a sok közül,
Egyiket sem.

 

 

 

 

25_171490_742259_12000daa1e77048aebfaea7146c50bcb_39c7ca_301_1.jpg

CSENDÉK

Ha szemedbe mondja,
Kicsit belehalsz,
Ha nem mondja,
Neki már meg is haltál.
Nem érsz egy szót,
Egy hangot,
Apró gondolatot.
Némaságával ölt meg téged.
Lehet később tudod meg,
Azt hiszed valamit jelentesz,
De a csend,
Már ott van köztetek.
Észre sem vetted,
Ki nem mondott igazságok,
Szívedbe éket vertek,
Csendben haltál meg.

 

 

 

 

eltre_kel_a_szer.jpg

ÉLETRE KEL A SZERELEM

Mi az ha nem hit,
Hinni a szerelemben?
Mi az ha nem bizalom,
Bízni önmagadban s bennem?
Mi az ha nem ígéret,
Mit jövő nyújthat?
Mi az ha nem álom,
Mi megfoghatatlan?
Valóság.
Be sem kell hunynod szemed,
Én sem teszem.
Látni kell!
Bene vagy te s én.
Mi kell még?
Semmi más,
Csak te és én,
S életre kell a szerelem.

 

 

 

 753x440.jpg

SZÉL FÚJ EL

Tűzben égett,
Belé vetett ígéretek
Bizalmak,
Hitek,
S mi maradt,
Hamu.
Belé kap a szél,
Viszi szét,
Holnap már távolban enyéssz,
De az időt,
Ki adja vissza,
Mi erre ment,
S a hitet,
Mit kezed belé vetett?
Te nem lehetsz.
Leszek én még gyémánt,
Mi újra tűzben ég.
Már engedem. 
Szikra kell,
Téged,
Szél fúj el.

 

 

 

 a-self-created-comfort-zone-ric-nagualero.jpg

KOMFORTZÓNA

Komfortzónán belül mozogsz,
Kilépni nem mersz,
Mindennapjaid valóságának,
Körében forogsz.
Komfortos,
Háttér biztosított.
S talaj min állsz,
De akkor ne álmodj,
Ne legyen célod,
Mert az nem ott van.
Döntened kell.
Kimersz lépni zónán kívül,
Vagy választod a biztonságot?
Sajnos a kettő együtt,
Nem megy.

 

 

 

 

biz.jpg

AJÁNDÉKOZÁS

Bízni, csalatkozni.
Bízni, csalatkozni,
Újra bízni.
Bizalomnál,
Adod hited,
Egy emberben hiszel.
Ajándék.
Nincs becsomagolva,
Nem díszíti masni.
Mit tesz vele,
Nem befolyásolhatod.
Ha csalódsz,
Nem a te hibád.
Talán az az egy vigasztal,
Te adtál egy ajándékot,
Te adtál.

 

 

 

 

csend_es_b.jpg 

CSEND S BÉKE

Gondolatban világgá megyek,
Szárnyra kelek.
Még csak álmok vannak,
Most épp messze járnak.
Tengerparti szigeten sétálnak.
Kék mossa fehér homokot,
Lágyan ívelő parton.
Süt a nap,
Békessége,
Árnyéka van álmoknak,
Szebb nem is lehetne.
Mennyi munka,
Míg álomból,
Valóság lesz,
Csak néha ne torpannék meg,
De megállok,
Álmodozom,
Pedig tenni kéne.
Vár rám kékség, fehérség,
Csend s béke.


 

 

 

 

fatyol_1.jpg

NEM ADLAK TÉGED

Nincs új a nap alatt.
Volt már ilyen szerelem.
Tudod mi a lényeg?
Ez a csoda,
Most velünk esett meg.
Ki mit gondol róla,
Legyen az ő gondolata.
Nem vagyok rá kíváncsi,
Hiába is mondja.
Majd én eldöntöm,
Nekem létezhet-e,
S ha igen,
Milyen legyen.
Nekem csoda vagy,
S nem másnak.
Honnan tudhatná,
Mit érzek?
Ha nem tetszik mit mond,
Meg sem hallgatom,
Szerelmet nem adom,
Nem adlak téged.

 

 

 

 

kartyya.jpg

NINCS EGYENSÚLY


Adok, kapok.
Örök játék szabály.
Az élet már csak ilyen,
S ezen változtatni nem kell,
Ha megteszed,
Valaki megsínyli.
Egyik ad, másik kap,
Egyik kap, másik ad,
S borul minden,
Mint kártyavár,
Nem állíthatja meg semmi.
Volt-e valaha vár,
Nem látod nyomát.
Lapok,
Hevernek rendezetlenül.
Nincs mit tenned,
Ez eldőlt.
Volt,
Az már múlt,
Ne sajnáld.
Elbukott,
Nem azt kaptál, mit adtál.
Egyensúly megbomlott,
S ennyi.
Nem volt egyensúly.


 

 

 

108997.jpg 

BOHÓC

Bohócok színpadon,
Filrefrancos színes ruhák.
S mindennemű ön mutogatás.
Játék az élet színpadán.
Ha lemaradsz,
Ott sem vagy,
Nélküled megy tovább.
Ha eldobod,
Mit szerep rád aggatott.
Darab nélküled folytatódik,
Megy tovább.
Ki az kinek nem csak játék,
Csecsebecse?
Kik értik a lényeget,
Mikor függöny lemegy?
Színjáték az egész világ,
De nem mindegy,
Darabban ki vagy,
Bohóc-e,
Vagy kockáztatsz,
S adod önmagad.

 

 

 

 

 

szer.jpg

CSAK EZ ÉRDEKLI

Nem kérdez,
Nem érdekli mit, miért.
Nem érdekli mit gondolnak,
Nem érdekli semmi.
Megy maga feje után,
Mint makacs öszvér.
Önző módon,
Nem akar mást,
Csak érezni.
Szerelem,
Szeretni akar,
S szeretve lenni,
Csak ez érdekli.

 

 

 

 

eleven_tukor.jpg 

ELEVEN TÜKÖR


Eleven tükör,
Szemében vétked,
Vissza térő,
Múltbéli,
Feledni vágyott emlékek.
Szembesülés,
Minden találkozás,
Minden tekintet.
Rabul ejt,
Fogva tart,
Ám mi múlthoz köt,
S szorít téged,
Saját lábadon.
Lánc,
Te magad vagy.
Emlékek,
Mik újra s újra vissza térnek.
Szabadulni, hogy lehet?
Ha hisznek benned.
Hidd el,
Jövőd van,
Engedd.
Engedd,
Hogy ne csak múltad,
Jövőd is legyen.
Van.
Minden holnap az,
Hagyd el terhed.


 

 

 

 

 latom_a_foldet.jpg

SZERETEM A FÖLDET

Forrás miből táplálkozol,
Emlékek,
Leginkább,
Kapott szeretetek.
S mind emelet,
A föld szépsége,
Mi örökké rabul ejt,
Míg van szemed.
Az égbolt,
Vizek,
Mindegy milyen,
Ér,
Vagy tenger,
Apró virág,
Pipacs mezők,
Kicsi s nagy,
Mindenben csoda van.
Szirmok fénye,
Nap tündöklése,
Borús ég,
Napokig tartós szürkeség.
S ha újra felcsillan napsugár,
Minden mindjárt más.
Játszik a fény,
S milyen szép.
Árnyékot vet,
S az árnyék játszik veled.
Nem tudom,
Lehetne-e szebb a föld,
Mert olyan tökéletes,
Pedig van képzelőerőm,
De azt hiszem látok mindent.
Szeretem a földet.
Igen,
Szeretem.

 

 
 
 
 
 
 hitem.jpg

TE VISZEL

Dehogy adom fel,
Annál inkább nem!
S mégis mi vezet?
Szivem.
Tiszta maradok,
S ha véghez viszem,
Büszke.
Nem mások tollával ékeskedem.
Amit elérek,
Saját kitartásom,
Saját mindenem.
Van-e ennél jobb érzés?
Elérni valamit,
Segítség nélkül,
Önmagad erejével?
Egy tégla önbizalom építésben.
Jutok magasabbra,
Egyre feljebb.
Nagyképű?
Padlóról indultam.
Nem igazán érdekel,
Mit gondolnak.
Ez az én utam
Én álltam fel,
Én menetem,
Én tettem meg mindent,
S én vagyok ki ide eljutott,
Mert hitem van.
S van magamban.
Nehéz volt,
Nagyon nehéz. 
Istenem!
Felálltam!
Megyek mert viszel,
Viszem magam,
S Te viszel.

 

 

 

 

modosulas.jpg

MÓDOSULÁS

Igazodni,
Változni,
Úgy ahogy világ,
S teszi mindenki.
Ha szerencséd van,
Észre veszed,
Ha nem,
Nagy bukás.
Nem számított esés lesz.
Minden porcikád megérzi,
Nagyon fog fájni.
Lehetsz tiszta,
De mit ér,
Sárban,
Saját sírásod adta mocsokban?
Fekszel porban,
Kecmeregj!
Állj fel!
Változásod hirtelen jött el.
Hozd be,
Érd utol,
Ki lehetnél!
Most már állj fel!
Változni kell,
Körülötted,
Módosult minden.


 

 

 felelem.jpg

FÉLELEMEK NETOVÁBBJA

Minden nemű s rangú félelem.
Félelmek netovábbja,
Hogy tovább ne is legyen.
Az elfedő,
Hogy ne lásson senki sem.
A kitöltő,
Hogy mást ne érezhess.
A képmutató,
Hogy álarcot viselj.
A visszahúzó,
Hogy lépni engedjen.
A döntésképtelen,
Hogy ne tudd merre menj.
A sodródó,
Hogy más vigyen.
A tépődő,
Hogy szakítson,
Akaratod ne maradjon.
Kitölt,
Elrejt,
Félelem rabja,
Lelked.
Kalitkába zárt madár,
Minden szárnycsapás,
Érinti rácsot,
Fáj,
S feladsz mindent.
Elvesztél,
Neved,
Rettegés.


 

 

 

 

1510428_1674439849508704_7284513621305260624_n.jpg 

ANYASÁG

Mikor megszülettél, csak néztelek,
Ajándékba kaptam egy másik életet,
Megváltoztattad enyémet,
Mert a te életed az én életem,
Anya lettem.
Elkápráztatott szépséged, illatod,
Minden pillanatban csak te voltál, 
Sokáig más nem is volt.
Óvlak utadon,
Mert a te nevelésed,
Az én dolgom.
Vannak viták,vannak hibák,
Mint két kakas mikor csatáz,
Meg kell értened, 
Legjobbat kívánom neked,
Neked meg jónak kell lenned,
Mert te én vagy, egy részem.
Életet én adtam neked,
Bár néha elfelejtem,
Te nem is kérted.
Köszönöm, hogy élsz,
Köszönöm, hogy megszülettél.
Köszönöm,
Hogy anya kicsi lánya lettél.

 

 

 

 

oleles.jpg

ÖLELÉS

Ölelj,
Szoríts,
Ne engedj.
Nem engedlek,
Szorítalak,
Ölellek.

 

 

 

 

toltod.jpg 

TÖLTŐDÉS

Korai kelés,
Hideg reggel,
Meleget árasztó találkozások,
Meleg nap,
Töltődő lélek.

 

 

 

 

 lelki_kilenges.jpg

SZÉDÜLET

Fent, lent,
Lent és fent,
Állandó lelkibakugrás,
Szédületes.

 

 

 

 

szerelem_piros_sziv.png

AZ

Hát tudod,
Kiakasztottál.
Elgondolom.
Kell ez nekem?
Mire fel?
Vívódjak hülyeségeken?
Jaj, csak ne lennék ilyen,
Ilyen vívódó.
Nem kellene törődnöm veled.
Minek?
Nyerek?
Őrlődőm,
Nem kellene,
Meg sem kellene hallanom,
Bezárni fülem,
Hiszen hülyeség,
Szádból hangzott el.
Mi közöm hozzá?
Mégsem teszem.
Képes vagyok rágódni,
Időt pocsékolni,
Olyanon, mi meg sem éri.
Na ez az én hülyeségem,
Minden más tied,
De nekem ettől nem jobb.
Lehet kitöröllek,
Vívódást adsz,
Hagyom lehúzzanak.
Na puff neki,
Megint okosabb lettem.
Nem engedem,
Ezt tegyék velem,
S mégis sokszor engedem,
Az a hülye nagy szívem,
Az.

 

 

 

 

 kincseslada.jpg

BLIKKFANGOS, FILREFRANCOS ARANYKÖPÉSEKYENGE


MULANDÓSÁG
Elmúlik miden.
(Polt Kornélia)

GYENGE
Gyenge ember erőssége az alattomosság.
(Polt Kornélia)

(Polt Kornélia)

ÉLETMOTTÓ
Csinálsz valamit, csináld jól s élvezd.
(Polt Kornélia)

BOLTLÁS
Akkor botlunk, ha megyünk.
(Polt Kornélia)

VALÓSÁG 
Álomvilág és realitás közt, valóság a különbség.
(Polt Kornélia)

DÖNTÉS SZÜLETÉS
Vajúdás a holnapért.
(Polt Kornélia)

PROBLÉMA
Nézz körül, megoldás a világban.
(Polt Kornélia)

ÚJ ÉLET
Új Én.
(Polt Kornélia)

POFON
Bizalom mértéktől függ.
Minél jobban bízol, annál jobban fáj.
(Polt Kornélia)

BOLDOGTALANSÁG
Mínuszban vagy.
(Polt Kornélia)

SZTEREOTÍPIA
Hangfalból szóló hülyeség.
(Polt Kornélia)

 
HOVATOVÁBB
Bárhova, de mindig tovább.
(Polt Kornélia)

SZNOBIZMUS 
Neve van, megveszem.
(Polt Kornélia)

HIÚSÁG
Tükröm, tükröm mondd meg nékem,
Ki a legszebb a vidéken?
Hát Én.
(Polt Kornélia)

ODÁZÁS
Utolsó napig holnap.
Mikor van az utolsó nap?
(Polt Kornélia)

Cél: Egy elképzelt élethelyzet,
Mi fele megpróbálsz tartani.
(Polt Kornélia)

Múlt: Megtörtént események sorozata,
Mi a jelenlegi éned alakította.
(Polt Kornélia)

Jelen: Pillanat tört része,
Mire elolvasod, el is múlt.
(Polt Kornélia)

Jövő: Hát az az idő,
Miről azt sem tudod van-e.
(Polt Kornélia)

Veszekedés:
Oda-vissza történő, hiába való igyekezet,
A saját akarat érvényesítésére a másik felet.
(Polt Kornélia)

Álom: Képzelgések színes kavalkádja.
(Polt Kornélia)

Vágyak: Talán leginkább előmozdító,
Érzelmi jövő képek.
(Polt Kornélia)

Szerelem: Egy megfoghatatlan repülés.
(Polt Kornélia)

Bánat: Mélyen rejlő szomorú feketeség.
(Polt Kornélia)

Bizalom: Lelked adod, lesz ami lesz.
(Polt Kornélia)

Odaadás: Teljes megfeledkezés önmagadról.
(Polt Kornélia)

Átverés:: Egyszerű pofára esés.
(Polt Kornélia)

Élet: Kötéltánc.
Két fix pontja van, eleje és a vége.
(Polt Kornélia)

NEKED MENNYIT ÉR?
Szerelemért fordítsd ki a világot a sarkából, de a szerelmednek érj annyit, hogy ő vissza fordítsa.
(Polt Kornélia)

LÉGCSATA
Foghatsz kardot érzelmek ellen, de csak a levegőt suhintod.
(Polt Kornélia)

ÁLMODOZÁS
Nyitott szemmel történő határtalan képzelgés.
(Polt Kornélia)

SZIKRA
Ha megtalálod a másik embereben mindazt mit kerestél, semmit nem fog érni ha nincs meg a szikra.
(Polt Kornélia)

CSODASÁG
Legkisebb dolgokban is lásd meg a csodát, mert a nagy dolgok is kicsikből vannak. 
(Polt Kornélia)

GONDOLATOK
Saját gondolatok a legfontosabbak, mert az azt jelenti gondolkodsz.
(Polt Kornélia)

HULLÁMVASÚT
Ha életed olyan mint a hullámvasút, gondolj bele milyen izgalmas és hogy unnád magad ha nem ilyen lenne.
(Polt Kornélia)

FÓKUSZ
Minden napban van valami szarság és minden napban van valami jó. Kérdés, hogy melyikre fókuszálsz.
(Polt Kornélia)

FÉLELEMTÉGLA
Ha szívedet félelemtéglával rakod körbe, magadat zárod börtönbe.
(Polt Kornélia)

FELJEBB
Tekints előre ! A múlt lépcsőfokait arra használd, hogy egyre feljebb juss.
(Polt Kornélia)

TE ÉLETED
Táncolj asztalon, ereszd el a hajad, bárhogy néznek megvető tekintetek, mert a te életed a te bulid.
(Polt Kornélia)

CSALÓDÁS
Csalódni annyi, mint másnak látni, mint aki.
(Polt Kornélia)

TÜKÖR:
Az én tükröm is görbe, pedig régóta élek magammal, akkor hogy ismerhetne más?
(Polt Kornélia)

TÁNC
Sejtek zenéje.
(Polt Kornélia)

ÖNGÁT
Lehetőség, tehetnéd, de nem teszed.
(Polt Kornélia)

ANYASÁG
Megszült ösztön, többé ne vagy egyedül.
(Polt Kornélia)

LÉPÉSKÉNYSZER
Ott nem volt jó, itt sem jó, lépned kell.
(Polt Kornélia)

LÉGLÉT
Várod hiányod, hiány megjön, te nem hiányzol.
(Polt Kornélia)

CSAPDA
Iszapba léptél, nem szabadulsz, bemocskol, mocskos csapda.
(Polt Kornélia)

AGYHALÁL
Kései temetés.
(Polt Kornélia)

CSEND 
Pssszt!
(Polt Kornélia)

LELKIERŐ
Kigyúrt élet.
(Polt Kornélia)

FÉLELEM
Önrabság
(Polt Kornélia)

VALÓSÁG
Mindenkinek más.
(Polt Kornélia)

IGAZSÁGTALANSÁG
Eltűnt igazság.
(Polt Kornélia)

ERKÖLCS
Beléd nevelt öntörvény.
(Polt Kornélia)

SZÜLETÉS
Tiszta lelkek nyitánya.
(Polt Kornélia)

VÁRAKOZÁS
Lelki tipródás.
(Polt Kornélia)

AZ ÉLET ÉRTELME
Boldogság. Helyes irány a szeret.
(Polt Kornélia)

TÁRSASMAGÁNY
Ketten vagyok egyedül.
(Polt Kornélia)

POLCOSSZEX
Alkalmi szex, mitől talán vársz is valamit, de szép lassan felkerül a polcra a többi közé.
(Polt Kornélia)

PADLÁSLISTA
Be nem tartott ígéretek tárháza.
(Polt Kornélia)

AKARAT
Akarat nélkül, nem akarhatsz semmit.
(Polt Kornélia)

MÁS VÉLEMÉNY
Ő nem Én.
(Polt Kornélia)

SZABÁLYOZÁS
Láthatatlan határvonalak.
(Polt Kornélia)

SZERETET
Elfogadás. Elfogadlak. ahogy vagy.
(Polt Kornélia)

JÁTÉK

Szó szerint szójátékot játszom a szavakkal.

Jogtalan jogalkotók jogosnak képzelik a jogot.

Nevetek, mert nevetséges ha nem nevetsz.

Ijesztő, hogy milyen ijesztő a madárijesztő. 

Kelő nappal kel a felkelő.

Elégedetlen nem elégszik meg az elégtétellel.

Talpammal taposom a talpalatnyi helyet.

Lelkemben lehetetlen a lelketlenség.

Szórakoztat, hogy szórakozottságom milyen szórakoztató.

Példátlan, hogy példa nélküli példás emberről veszek példát.

Értelmetlen idő értetlenül állni az értetlenség előtt.

Szándéktalan szándék szánalmas szándéktalanság.

Képtelenség az elképzelhetetlen kép.

Feleszmélsz, hogy eltévedt eszméd, már csak téveszméd.

Furcsa, hogy furdal a kíváncsiság hogy a furcsaság mitől ilyen furcsa.

NELLI GONDOLATOK

Nelli gondolatok, 
Mert az enyémek,
Nem kell azonosulni vele,
Mert nincs két egyforma gondolatmenet.




 a-nok-olyanok-400-szeles.jpg

ÉREZNI MINDENT

Kitöltő érzelmek,
Kétséget nem hagynak,
Sodornak,
Visznek.
Imádom,
Ha érzelmek tarolnak.
Teperjenek,
Vigyenek mindent,
Hiszen, 
Egész lényem az,
Ha lehetnék is más,
Nem választanám.
Érezni akarok,
Érezni mindent.

 

 

 

 

beszelgessunk.jpg

BESZÉLGESSÜNK
 
Mondd, hallgatom.
Mondom, hallgasd.
Mondjuk,
Ne hallgassunk,
Beszélgessünk.

 

 

 

 

csillagom.jpg

CSILLAGOM VAGY

Csillagom, Csillagom.
Csillag vakít?
Nem látok mást,
Elvakultam.
Csillagom vagy.

 

 

 

 

hiszek.jpg

HISZEK MAGUNKBAN

Hiszek benned,
Hiszek magamban,
Hiszek a csodában,
Hiszek a szerelemben,
Hiszek magunkban.

 

 

 

 

 

csermely.jpg 

CSERMELY

Forrásból fakadó csermely,
Tisztára mosott kövek,
Áttetsző vize alján.
Kanyargó útján,
Fölötte sűrű fák,
Tartják hűsen,
Susogó hangját,
Szomj oltó,
Tikkasztó melegben.
Füvek dúsa
Csermely partján,
Hullámot versenyeznek.
Arany sugárban,
Napfény érinti,
Kilógó köveket,
Kék pillangók,
Méhek,
Isszák róla a vizet.
Trillázó madarak erdejében,
Váltogat zenét,
Karmesteri pálca,
Napfény.
Játszik benne minden,
Mi föld s ég.
Hűű,
De szép!
De hol vagyok én?

 

 

 

 

ki_vagy.jpg 

KI VAGY TE?

Ki vagy te,
Hogy így rám telepedtél?
Ki vagy te,
Hogy nélküled nem létezem,
Nem is vagyok?
Szívem,
Az eszem?
Hogy lehet,
Így birtokolni egy embert?
Előre elrendeltetett?
Ha lázongok,
Nyerek,
Vagy már minden, mindegy,
Mert te én vagyok?
Belém fészkeltél,
Vagy mindig is ott voltál,
Csak idő nem jött el,
S most már itt van?
Bárhogy is van,
Csak tudnám, hogy van,
De nem tudom,
Csak érzem.
Mint két lélek,
Mi magasban összeforr.
Nincsenek rá szavak.
Kerestem,
De csak megközelíti,
Valóságot soha nem érinti.
Azt csak lelkem tudja,
Ha rád gondolok.
Száll magasba,
Száll,
Fonódik össze veled,
Magasban fent,
Tekergünk egymás köré,
Mint két elvetemült lélek,
Kéményből szálló füstgomolyagként,
Válunk egyé.
Oldódunk egymásba,
Légben,
Épp úgy mint gondolat,
Mi repített hozzád,
Érezd,
Egyek vagyunk.


 

 

 erez.jpg

CSEPPEK

Lecseppent, cseppek.
Pár szavad kellett.
Milyen megnyugvás az,
Mit te adhatsz,
S adsz?
Varázs a köbön?
Fokozni nem tudom.
Néhány szavadtól,
Megnyugszom.
Csermely,
Ér,
Delej,
Varázslat,
S világ összes kincse,
Mi benned van,
Szép szavak,
Mik tornyosulnak,
Értelmet tőled kapnak.
Káprázatos,
Magával ragad minden,
De csak ha te tartasz velem.
Sokkal színesebb,
Elkoptatott szavak,
Fényt,
Vágyat,
Jövőt nyújtanak.
Ugyanazok,
S még sem.
Leírva szürke,
Elképzellek,
S már színesebb.
Minden szóban ott vagy,
Mint fejemben gondolat.
Nézek magamra csodálkozva.
Hogy lehet ennyire szeretni?
Pedig én teszem.

 

 

 

 szul.jpg

SZÜLÉS

Félelem, fájdalom,
Anya leszek.
Félelem, fájdalom,
Féltelek.
Félelem, fájdalom,
Anya lettem.

 

 

 

 

images_7.jpg

MÁS VALAKI LESZEK

Fájdalom letaglóz,
Leteper,
Kétségbeesés leterít.
Láttok-e alatta?
Látjátok-e, hogy szenvedek?
Valaki vegyen el belőle,
Csak egy kicsit.
Olyan sok nekem.
Nem bírom,
Félelem darabokra szed.
Nem marad belőlem semmi,
Csak érzések.
Magam vagyok a fájdalom,
Hozzátartozó félelem,
De túl kell élnem.
Kapaszkodom darabjaimba,
Mik szanaszét hullva,
Emlékei régi önmagamnak,
Túl éltem.
Összerakom magam,
De ugyanúgy nem lehet,
Másvalaki leszek.

 

 

 

 kontrol.jpg

MODERN VERS

Traffipax mindenhol,
Vizslatsz az úton.
Tök jó, hogy van,
Tudom én,
De néha mennék,
S megyek is.
Száguldok,
Most már merek,
Érzem az autót.
Nem volt mindig így.
Aztán az elkerülők,
Érintem,
Ha akarom, 
Ha nem,
S jön a csekk.
Hogy ez milyen vers?
Modern.
Száz éve nem volt,
Ne keresd.
Még jobb benne,
Hogy vicces,
Nekem.
Mindenki mást gondol,
Ezerféle kép megközelíthető.
Számít,
Ha az én szemszögöm nevet?
Nekem nem.
Ez egy modern vers.

 

 

 

 

 hiszen_elek.jpg

HISZEN ÉLEK

Istenem,
Kitöltesz.
Reményt mit adsz,
Változással,
Mit oly régóta vártam,
Holnap ajándéka,
Itt vagy.
Szememben könnyek,
Rég felszáradtak.
Ki tudja hol járnak.
Csillog szemem,
Ha tükörbe nézek,
Nem fájdalom mit látok,
Más,
Mint régen.
Semmi nem marad,
Utolsó csepp fogy el,
Megyek előre,
Hittel.
Igen.
Olyan erős bennem,
Nincs gátja,
Száguld képzeletem.
Jövő ezerféle,
Még nem tudom milyen,
De van,
S ez a lényeg.
Kitudja micsoda,
Talán csoda,
Vár rám,
S én megyek.
Hittel,
Erővel,
Szenvedéllyel,
Talán minden érzéssel,
Mi emberben lehet.
Lehet,
Magam vagyok csoda,
Hiszen élek.

 

 

 

 

 at_292.jpg

CSINNADRATTA

Csinnadrattával futnék végig világon,
Mosollyal arcomon.
Mindaddig, míg nem bántasz,
Mosolyom,
Neked is szól.
Onnantól vége.
Leírtalak,
Szerencsére,
Mások sokan vannak.
Hála, 
Mi árad belőlük,
Kárpótol mindenért,
Érted.
Elég előre vigyen,
Apró kedvesség.
Elejtett mosoly,
Egy jó szó,
Már megérte.
Kapok,
Olyan nagyot,
Áradó szeretetet,
Hálát,
Csak ezért,
Észre vettem.
Utálnám magam,
Ha nem ilyen lennék.
Nem kell,
Hogy értsd.
Egy pénztáros,
Ki egész nap küzd,
Fillérekért.
Egy idős házaspár,
Ki meleg mosolyra várt.
Mit adnak vissza?
Hitet.
Az emberek jók,
Szeretetre éhesek.
Ezek vagyunk,
Szeretetre éhesek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. КОТАЙСЬКИЙ ЦЕНТР З РЕАЛАЗАЦІЇ ДРОТЯНИХ СІТОК, БЕТОННІ СТОВПИ

► ДРОТЯНИЙ ПАРКАН НАЙДЕШЕВША В СВІТІ ОГОРОЖА. УСЕ ВІД А ДО Я, ЩО ДО НЬОГО ПОТРІБНЕ – ЗНАЙДЕТЕ У НАС! І ЩО НАЙГОЛОВНІШЕ: ЗА ЦІНОЮ ВИРОБНИКА!

parkan.hupont.hu

2. PUZZLE TOURS: Hungary outdoor discoveries

► Nature? Culture? Adventure? WALKING in Hungary? Respecting even SOCIAL DISTANCING? We have ideas for a perfect holiday! Check out our offers and create your own TRAVEL PUZZLE! Think Hungary: more than expected

puzzletours.hupont.hu

3. Pszichiátria és a Gonosz Pszichiáter?

► Valóban minden pszicháter gonosz? Létezik józan, rejtett pusztító szándékok nélküli (nem gonosz) pszichiáter? A pszicháter születésétől fogva gonosz vagy csak azzá válik? És mitől válik gonosszá a pszichiáter?

pszichiatria.hupont.hu

4. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

5. Potencsik Szilárd szervezetfejlesztési szakértő

► Szervezetfejlesztési szakértőként sok száz cég sikeres működésének receptjét ismertem meg.

potencsikszilard.hupont.hu

6. PARKETTÁS CSABA - AZ ÖN PARKETTÁSA...

► Parkettás munkák garanciával, parketta csiszolás, lakkozás, parkettafelújítás,pácolás! Nézzen be hozzám, ha minőségre vágyik elérhető áron! PARKETTÁZÁS, FELÚJÍTÁS Budapest...

parkettascsaba.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. sipi

► ime a legfrissebb mixek

zics.hupont.hu

3. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

4. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

5. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

6. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

8. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

9. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

10. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

11. A földrajz

► .

foldrajzkrisz.hupont.hu

12. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

13. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

14. Lámpa alkatrész,üvegbura,lámpabura,paraszt bura,csilláralkatrész,csillár

► Petróleum lámpa alkatrész,üvegbura lámpabura.Elérhetőség:0620/416-1273,E-mail:uvegbura28@gmail.com

lampaalkatreszek.hupont.hu

15. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

16. Woma duguláselhárítás Budapesten

► Azonnali duguláselhárítás Budapesten, ingyenes kiszállással, garanciával, korrekt árakkal, Csongrádi László 06 20 293 44 00!

dugulaselharitasbudapest.hupont.hu

17. Horgolt kiegészítők: sapkák, sálak, kézmelegítők, mandzsetták, ékszerek

► A horgolt kiegészítők öltöztetnek, egyedivé tesznek. Kalapok, sapkák, sálak, kesztyűk és ékszerek!

horgol.hupont.hu

18. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

19. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

20. Rock-gitár

► Sziasztok! Ezen az oldalon a gitárokról olvashattok! Érdemes végignézni a menüpontokat!!Nem bánjátok meg!!!

rock-gitar.hupont.hu

21. Veszélyes fakivágás Budapesten

► Veszélyes fakivágás Budapesten biztonságosan, garanciával +36 70 272 0149, minőségi szerszámok, elérhető ár, irányított fadöntés alpintechnikás favágás, email: krisztiankaroly77@gmail.com

fakivagasbudapest.hupont.hu

22. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

23. Minden ami számomra érdekes

► Ha akarod viheted !

cs-csillag.hupont.hu

24. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

gruberbalint.hupont.hu

25. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

26. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

27. Szentek és Boldogok élete

► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!

szentekelete.hupont.hu

28. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

29. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

30. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.

varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

31. KREATÍV APRÓSÁGOK

► Saját készítésű kreatív apróságaim karácsonyra, születésnapra, esküvőre, leány- és legénybúcsúra, illetve csak úgy, a lakásunk díszítésére

kreativaprosagok.hupont.hu

32. Zelovics Péter vagyok postagalambok tenyésztése és versenyeztetése a hobbim

► Postagalamb gyürü gyüjtő is vagyok

zelopigeonrings.hupont.hu

33. Aszfaltozás Mart aszfaltozás Kátyúzás Elérhető áron Tel : 0670/750-7508

► Aszfaltozás Országosan Garanciával, Mart aszfaltozás 2000ft m2-től Hengerelt Aszfaltozás Útépítés Kátyúzás

ardex-aszfalt.hupont.hu

34. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

35. Minden ami számvitel... A-tól Z-ig

► Számvitel vizsgára készülsz, vagy szeretnéd ismereteidet bővíteni, netán most ismerekedsz a tantárggyal vagy csak egyszerűen kíváncsi vagy? Ha a válasz igen, akkor itt a helyed! Gyere, és számvitelezz Te is!

szamvitelezz.hupont.hu

36. A PLETYKA TINILÁNYOKNAK

► Sziasztok! Minden kedves látogatót szeretettel köszöntök a blogon! Írj, kérdezz, és mi válaszolunk!

apletyka-tininet.hupont.hu

37. PlayHardGoPro Klánoldal

► avagy NIGHTFALL krémje

playhardgopro.hupont.hu

38. Nézz körül!Ha van kedvenc sztárod énekesed akkor ez a te oldalad

► Ezen az oldalon sztárokat,énekeseket találsz,olvashatsz róluk.

hiressegek.hupont.hu

39. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-329-4217

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

40. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

41. TÓTH KÁROLY CARL-MUSIC (CARLOS) ZENÉSZ, TERMÉSZETSZERETŐ

► VÁLLALOM Lakodalmak, Bálok, Búcsúk, Céges partik, Családi rendezvények, Falunapok hangosítását is, Jótékonysági rendezvények ZENÉLÉSÉT!!

carlos-zene.hupont.hu

42. bia-jonas-brothers.hupont.hu

► Jonas Brothers alakulása, filmjeik, albumaik, alapadatok a tagokról, pletykák, képek, egyebek, extrák, részletek a Camp Rock sztárjai : A Jonas Brothers című könyvből

bia-jonas-brothers.hupont.hu

43. Kárpitos,RESTAURÁTOR 0670 594 8067 Deák Antal - Budapesten és országosan.

► Kárpitos - Bármilyen bútor KÁRPITOZÁS RESTAURÁLÁS- Budapest és környékén-Garanciával!Minőségi kárpit,szövet és bőrválasztékkal. Hívjon Bizalommal Országosan.

butorok-felujitva.hupont.hu

44. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

45. Igényes borovi fenyőbútor a legolcsóbban! +36/70-329-4217

► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba, nappali, étkező, gyerekbútor, előszoba fal, íróasztal, polc, nekünk nem okoz gondot!

borovibutor.hupont.hu

46. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

47. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

48. Tortenetek mutansokrol,termeszet feletti lenyekrol es mas furi dolgokrol!

► A honlapra heti szinten jonnek az uj szerkesztesek. Figyeld, hogy mi tortenik kedvenc szereploiddel es menj ra a Kitalalt tortenetek, kitalalt szereplokkel cimu oldalra, hidd el megeri! Jo szorakozast!!! XD

kitalalt-tortenetek.hupont.hu

49. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

50. bubuvicc-a válogatott viccek lapja

► Ha kiakarsz szakadni a hétköznapokból, vagy csak akarsz egy jó viccet olvasni,viccel nevettetni-a legjobb helyen jársz!

bubuvicc.hupont.hu

51. Csak foci

► Az egész foci, semmi más

csakfoci.hupont.hu

52. AAA. ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG Bp

► ABLAKFELÚJÍTÁS-ABLAKSZIGETELÉS-ERKÉLYFELÚJÍTÁS-ABLAKZÁR-ABLAKJAVÍTÁS-FA NYÍLÁSZÁRÓ FELÚJÍTÁS-HŐSZIGETELŐ ÜVEG CSERE BUDAPEST

aaa.hupont.hu

53. Katica alkotásai

► Vilcsek Katica gyöngyékszerei, versei, gondolatai.

megalkottam.hupont.hu

54. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő

► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand

ovodaivilag.hupont.hu

55. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ

► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!

fence.hupont.hu

56. Niki's & Réka's selena web site

► Belépés csak Selena rajongóinak! Ez egy Selena Gomez rajongói oldal, tehát csak Selly rajongói léphetnek be!

zenekessztarok.hupont.hu

57. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

58. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

59. Műanyag ablak Budapest, beépítés, bontás, csere

► Akciós műanyag ablak Budapesten, nyílászáró beépítés, bontás, ablakcsere +36 70 772 9371

muanyagablakbudapest.hupont.hu

60. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

61. ZAFIR Kft. Szerencs, Rákóczi út 53 47/561-006. 20/436 9322

► 1992 óta - 31 éve -a lakosság szolgálatában.

zafirker.hupont.hu

62. Ablak Amígó - Baráti árak! +36203685888!

► Ablakcsere ablak javítás Budapest III. IV.. XIV. XV. XVI. XVII. kerületben Pest és Heves megyében! ABLAK AMÍGÓ - BARÁTI ÁRAK! Ablak és Ajtó? Ablak Amígó!!! Német precízitás, gyors munkavégzés!

ablakamigo.hupont.hu

63. TBK-001 honlapja

► Egy tatabányai Bogaras, Öcsisajt és a Tatabányai Bogár Klub

tbk.hupont.hu

64. On-line design center.

► Képgyűjtemény. Weblapkellékek.

anya-apa.hupont.hu

65. CSILLOGÓ képek, feliratok és sok más dolog! Honlapkészítéshez kiegészítők.

► Üdvözöllek az oldalamon! Fotóim, Képeslapjaim Emlékversek, csillogó képek, feliratok, sorelválasztók, és még sok minden...A listát még bővítem, érdemes benézni hozzám!

vajdamariann.hupont.hu

66. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

feherkek.hupont.hu

67. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

68. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

69. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

70. Korrupció az igazsászolgáltatásban

► Törvénysértések sorozatban! A törvénysértés lenne a főszabály?Lehet, hogy bírósági diktatúra van? Tekintélyelv, avagy mi lehet mögötte? Választottbírók és állami bírók segítségévelel elcsalt milliárdok. Haveri kapcsolatok? Vagy mi van itt?

korrupcio.hupont.hu

71. Igényes borovi fenyő bútor olcsón! +36/70-329-4217

► A ház minden zugát otthonná varázsoljuk! Hálószoba nappali étkező gyerekbútor előszoba fal íróasztal polc nekünk nem okoz gondot!

borovifenyobutor.hupont.hu

72. "Hogyan vihet sikerre egy kis- és középvállalatot a marketing?"

► Lépj be a "belső körbe", ahol a legnagyobb marketing áttörések történnek, ahol az igazán nagy bizniszek épülnek!

marketing-marketing.hupont.hu

73. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

74. Vattacukor gépek! Pavilon Sátor Rendezvény Garázs Vendéglátó Sátor

► PAVILON SÁTOR, PONYVAGARÁZS, SÁTORGARÁZS, GARÁZS, SÖRSÁTOR, PIACI SÁTOR, RENDEZVÉNYSÁTOR. GÁZ/12V - 220V ELEKTORMOS VATTACUKOR GÉP, ÉS 220V POP-CORN GÉP

pavilon.hupont.hu

75. wonderfulphotos

► Citate,Cofee, szep idezetes, verses, nevnapi, szuletesnapi kepek , hatter szettek, fejlecek, sorelvalasztok, feliratok , versek, idezetek! Az oldalak folyamatos feltoltes alatt allnak, latogass meg gyakrabban, koszonom , danke, multumesc , thanks.

wonderfulphotos.hupont.hu

 

 
 


Weblap látogatottság számláló:

Mai: 14
Tegnapi: 8
Heti: 54
Havi: 280
Össz.: 56 998

Látogatottság növelés
Oldal: Augusztusi Versek
Nelli Gondolatok - © 2008 - 2024 - poltkornelia.hupont.hu

Az, hogy weboldal ingyen annyit jelent, hogy minden ingyenes és korlátlan: weboldal ingyen.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »