Nelli Gondolatok

MIKOR BEKOPOG A SZERELEM

Virágba borult lelkem, 
Míg rád vártam,
De virágok elhervadtak. 
Túl hosszú volt az idő,
Túl sok nap.
Te nem jöttél, 
Csak ígéret volt s maradt.
Lelkemben rejlő virágok,
Már nem rád várnak,
Elmúlt a varázslat,
S már tudom,
Nem te vagy ki kell.
Ha újra megtörténik,
S bekopog a szerelem,
Nyárrá változom,
Virágos rétté lelkem,
De már nem miattad teszem.

ÖRDÖGI KÖR

Lépsz, haladsz, ahogy kell,
Úgy érzed megtettél mindent amit kell.
Jutnál egyre közelebb célhoz,
Alig várod, hogy el érd,
De az út min mentél,
Önmagába vissza tér.
Nincs célvonal, csak egy kör,
Sok munka, sok lépés, sok idő,
Hiábavalóság volt, s kezdheted elölről.
Mehetsz, mehetsz, mehetsz,
Járhatod a köröket,
Mindaddig míg rá nem jössz, 
Sehova nem vezet.
Időt rabol, energiát emészt,
Elveszi életed.
Bármerre indulsz,
Innen le kell térned,
Újhoz legyen esélyed.
Lehet, nem lesz könnyebb,
De legalább nem nézed tétlenül,
Az állandó ismétlődéseket.

SZÁNKÓZÁS

Dimbes-dombos részen nőttem fel.
Ha lehullt a hó, 
S beterített fehérségével mindent,
Olyan lett mintha az ég is,
Szánkózásnak találta volna fel.
Enyém nagybátyámtól örökség volt,
Vasból készült erős, nagy,
Elfértünk hárman, négyen is rajt.
Már egész kiskoromban,
Húztam fel a dombra, 
Száguldottam le vele,
Kibírt minden buckát, ugratást,
Nem tört el benne.
Szánkóztam,
Kopár barna fák szabdalta dombon,
Ágaskodó szőlőtőkék mellett,
Miből nem látszott semmi más,
Csak pár ág,
Mi karón össze-vissza tekeredett.
Mikor már ruhám átázott,
Fázott lábam, kezem,
Elmentem mamámhoz,
Régi sparheltjének sütőjébe,
Dugtam be melegedni,
Zsibbadt égett,
Előtte átfagyott testem.
Átöltöztem, vettem száraz ruhát,
S kezdtem elölről az egészet.
Hegymenet játékokat találtam ki,
Ha kisütött a nap, s csillogott a hó,
Vakító tiszta fehéren,
Megfordultam, hátrafelé lépkedtem.
Ha beborult s hullni kezdett,
Nagy pelyheket számmal kapdostam el,
Míg a szánt húztam fel.
S kerestem újabb helyet,
Honnan lecsúszhatok.
Mentem akár reggeltől estig, 
Megunhatatlan volt.

TENGER

Míg csendes a tenger, 
Mint hatalmas tükör terül el.
Alig látod hol a határ,
Egybemosódó kékség rejti el,
Ég s tenger vonalát,
De ha feltámad a szél,
Hullámok visszacsapódó szélén,
Fehér tajték, színt játszik a víz,
S mint feszített vitorlába,
Van mibe belekapnia,
Növeli hullámok méreteit.
Mossa partra tenger kincseit,
Hozza magával sós illatát,
Kagylók szagát,
S ahogy növekszik,
Köveknek, szikláknak csapódva,
Magasba permetezi vizét,
Morajlással, zúgással járja ritmikus énekét.
Távolból csíkos a tenger,
Kékjét ütemes fehér töri meg,
Már különválik ég vizétől, 
Határ is élesebb.
Ámulva nézed dagadó hullámokat,
Mit tenger zenéje aláfest.

NEM KÍVÁNATOS KÍVÁNSÁG

Csináltatnék egy emeletes tortát,
Ahány kívánság eszembe jut,
Annyi emelettel.
Boldog Karácsonyt!
Boldog Húsvétot!
Boldog Születésnapot!
Boldog Névnapot!
Sok Boldogságot!
Betenném egy dobozba,
Min biztonság kedvéért ez állna:
Boldog Mainapot!
Ez bármi lehet, ebbe minden beleférhet,
S elküldeném kártya szöveggel.:
Le vagy tudva egy életere.
Felejts el!

SORS KÁRTYA

Vannak, miket nem választottál.
Vannak miket nem kértél, csak kaptál.
Vannak, mikre nem találsz magyarázatot.
Nem tudsz mindenen változtatni,
Nem tudsz mindent befolyásolni,
Ha ellenkezel épp úgy megtörténnek.
Vajon ez előre elrendeltetett?
Sors kártya,
Mit el kell fogadnod,
Valaki húzott helyetted?
Kérdőre vonhatsz eget,
Felelet nincsen.

NEM TUDOK

Nem tudok nem rád gondolni,
Nem tudok nem rád várni,
Nem tudok nem reménykedni,
Nem tudok nem bízni,
Nem tudlak nem szeretni.
Próbáltam elvonni figyelmem,
Másra koncentrálni,
De eszem egy része,
Mindig tied volt,
S ott a szívem,
Kitöltöd, birtoklod,
Másnak nem hagysz helyet,
Uralod egészet.
Hogy győzhetne így eszem,
Ép értelemmel, 
Logikus érvekkel?
Sehogy,
Feladom.
Átadom magam a szerelemnek,
Győzött felettem.

KÉPESLAP MEMÓRIA

Ha múltból,
Csak jót szippantottad volna be.
Raktároztad volna elmédbe,
Képeslapok fotóival lenne tele eszed.
Csak a jó lenne, 
Mit felidézhetnél,
Villanásnyira megjelenő emlékként.
Az első bálod,
Egy tábor,
Szülinap,
Karácsony.
Nem égtek volna agyadba,
Sértő szavak,
Csalások, 
Halálok.
Lenne miből tanulnod?
Nem hiszen.
Meg kell élni jót s rosszat,
S emlékezni kell.

ŐSZINTESÉG MADARA

Különleges állat az őszinteség madara,
Csodás szárnyú, magasan repülő fajta.
Vannak kik soha nem látják,
Elképzelni sem tudják szépséges szárnyát.
Mások, lentről nézve veszik néha észre,
S értetlenül állnak, suttogják egymásnak:
Nézd!
Furcsállják a látványt,
S megtagadják őszinteség szép madarát.
Nincs is ilyen!
De kevesen ezzel a csodával élnek,
Őszinteséggel.
Fénylő szárnyakkal repültek az égben,
S néznek le földre,
Hazug emberekre.
Miért jó nekik lent,
Mikor fent szebb?

VIHAR

Távolban sötét fekete felhő,
Feltámadó széllel, viharral közeleg,
Fák ingadoznak, s hajolnak meg,
Levegőben felkapott por, s falevelek,
Felváltják a madarakat, mik eltűntek.
Villámok cikáznak,
Sötét ég s föld közt vakító kapocs,
S egy pillanatra mindent bevilágítva,
Megkésett dörrenéssel időt adva,
Állatnak, embernek, 
Menedéket keressenek.
Már az eső illatát hozza szél,
Mi cseppekben ide is ér,
S hirtelen zuhogássá vált, nem ér rá.
Ki kell mosni a port mit szél hozott.
Esővíz dombról zúdulva le,
Telített árkok medréből kilépve,
Patakokban úton átkelve,
Hozza hordalékot.
Majd elvonul a felhő,
Épp oly gyorsan, miként jött. 
Kristálytiszta,
Esőillatú levegőt hagyva maga mögött.
Tágítva szemhatárt, hogy tovább láss,
S az égen újra madarak cikáznak,
Visszavették birtokukat.

OTT LÁTLAK MINDENBEN

Ott látlak mindenben,
A fában mi erkélyem alatt áll,
Rügyeiben, miként zöldjüket bontják.
A tiszta kék égben, mi a nyarat ígéri,
Nap fényével, s lágy melegével.
A zöld fűben, mi hirtelen sarjadt,
Beszínezve a földet,
Véget vetve a szürkeségnek.
A csobogó patakban. 
Mi vizével a köveket mossa,
S halk suhogással nevedet suttogja.
A csillagokban éjjel,
Mint megszámlálhatatlan gondolat,
Mi nekem vagy.
A hajnalban mikor köszönt a reggel,
Házak mögül bújva elő,
S ígéri ez a nap más lesz,
Ma talán már én is hiányzom neked,
S gondolsz rám Te is , ha nem is ennyit.
Ha eljönnél, betöltenéd az űrt,
S kitöltenéd az egész világot.

LEGYŐZHETETLEN KÍVÁNCSISÁG

Pár éves voltam, talán ovis.
Valamikor karácsony tájékán lehetett,
Mikor ismerőshöz látogatóba mentem,
Fájukon szokatlan dísz ékeskedett.
Álltam előtte, s hosszasan néztem,
Miből lehet?
Üveg, vagy vékony fémlemez?
S nekem a választ tudnom kellett.
Arra gondoltam kezembe veszem,
Összeszorítom, s majd meglátom.
Tudtam, baj lesz ha megteszem,
Ha eltörik porul járok, 
De markomba vettem.
Rooppsssz!
Üvegből volt.
Lett akkora perpatvar, 
Hogy futva mentem haza,
Bújtam az ágyba, fejemre takarót húzva.
Meg ne találjanak, ne is lássanak.
Persze hamar kiderült mit tettem,
Addigra a bűntudattól ágynak estem,
Beteg lettem.
De valahogy mégsem bántam, 
Mert tudnom kellett a választ.

BELÉD VESZTEM

Beléd vesztem,
Mint gyönyörű álomba, 
Mit teremtettem.
Olyan csoda szép,
Mi vagy nekem.
El sem hinnéd magadról,
Te sem.
Mint látomás állsz előttem,
Szólok hozzád, 
Mesélek neked.
Álmomban nem vagy hibátlan,
Ne gondold,
Nem ettől meseszép,
Szerelem teszi azzá,
Miként benned veszek én.

CSAK ENNYIRE SZERESS

Szeress nagyon,
Ha látod szomorú vagyok,
Vigasztalj meg,
Mulaszd el bánatom,
Csak ennyire szeress.